Nagyvilág

Egy klip miatt kaptak két év börtönt

Egy rendőrséget sértő dal videoklipjének készítésében való részvétel miatt rappereket és más művészeket sújtottak börtönbüntetéssel Tunéziában.

A bíróság első fokon négy embert kétévi letöltendő börtönre ítélt, míg két társukat félévi felfüggesztett börtönbüntetésre. Azzal vádolták őket, hogy köztisztviselők elleni erőszakra buzdító összeesküvést szőttek, köztisztviselőket rágalmaztak, és a jó erkölcs elleni bűntettet követtek el. Ügyvédjük közölte, hogy megfellebbezik a súlyosnak tartott ítéletet.

A videó egyik szereplője – egy színésznő – és a klip operatőre március eleje óta őrizetben volt, ők megjelentek a tárgyaláson. A többiek nem, őket távollétükben ítélték el.

Az internetre feltöltötték a klipet, a dalban olyan sorok vannak, mint “Rendőrök, bírók, egyet mondok nektek, kutyák vagytok”, “Birka helyett rendőr torkát vágom el”, “Adj egy revolvert, lőni fogok rájuk”.

Számos tunéziai művész március 12-én a rapperek támogatására buzdított egy felhívásban, amely szerint az eljárás “riasztó, retrográd visszatérés a rendőrállami gyakorlathoz, amely ellen felkelt a tunéziai nép” a 2011. januári forradalom idején.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik