Nagyvilág

Teherautónyi azbesztet szórt óvodák elé

gyerekek (gyerekek )
gyerekek (gyerekek )

Két tonna építési hulladékot, köztük az erősen rákkeltő hatása miatt betiltott azbesztet öntött ki fényes nappal egy teherautósofőr Sydney belvárosában, két óvoda mellett. Az esetet térfigyelő kamerák rögzítették.

A teherautósofőr nagyon jól tudta, hogy amit tesz, az illegális. Rendszámtábláját ugyanis egy ronggyal takarta el, és igyekezett minél gyorsabban végezni, hogy hamar el tudjon tűnni a környékről. Ezért még csak meg sem állt, hanem két fekvőrendőrön is áthajtva, menet közben emelte fel platóját, és szórta szét a veszélyes ipari hulladéknak számító szemetet két óvoda előtt, Sydney belvárosában – írta az ABC televízió portálja.

Az eset még december 14-én történt, helyi idő szerint délután 4 órakor, de az esetet bemutató felvételt csak most hozták nyilvánosságra a hatóságok, hogy az emberek segítségét kérjék a máig azonosítatlan teherautó és az azt vezető ember megtalálására. Mivel a rendszámot nem látni, abban bíznak, hogy a járművön lévő sérülések alapján valaki fel fogja ismerni.

A sydneyi önkormányzat egyik tisztviselője az ABC-nek elmondta: a sofőr egymillió dolláros, azaz nagyjából 245 millió forintos pénzbüntetésre, valamint hét évig tartó börtönbüntetésre számíthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik