Nagyvilág

Elszöktek a hadsereg „gyilkos” delfinjei

Delfin (delfin, tenger, )
Delfin (delfin, tenger, )

Az ukrán haditengerészet delfinjei közül hárman „dezertáltak” kiképzés közben. Egy szakértő szerint párzani mehettek, és vissza fognak térni.

Az ukrán sajtóban megjelent hírek szerint az ötfős „delfinkommandó” tagjai közül csak ketten tértek vissza szevasztopoli bázisukra, miután egy gyakorlaton vettek részt – közölte a RIA Novosztyi. Az ukrán védelmi minisztérium persze tagadta az erről szóló híreket, hiszen még azt sem hajlandóak elismerni, hogy egyáltalán léteznek a harcra kiképzett delfinek – annak ellenére, hogy az ukrán médiában rendszeresen jelennek meg a harci eszközökkel ellátott delfineket ábrázoló fényképek.

Az orosz hírügynökség az esetről megkérdezett egy orosz szakértőt, aki még a Szovjetunió idejében dolgozott a haditengerészet szabotázselhárító egységénél. Jurij Pljacsenko elmondása szerint a nyolcvanas években megszokottnak számított a delfinkiképzés, és rendszeresen előfordult, hogy a hímek elszöktek a kiképzések alatt, ha egy nősténnyel találkoztak, de pár héten belül mindig visszatértek.

A szovjet haditengerészet a hetvenes évek elején kezdett el delfineket kiképezi Szevasztopolban. Elsősorban kutatási feladatokra tanították meg őket, de arra is ki lettek képezve, hogy ellenséges búvárokra támadjanak, vagy aknákat helyezzenek el hajókon. A Szovjetunió felbomlása után a delfincsapatot a kiképzőkkel együtt átadták az ukránoknak, akik polgári feladatokra használták őket – közölte a RIA Novosztyi.

Egy katonai forrás még tavaly azonban azt mondta a hírügynökségnek, hogy az ukránok újrakezdték a delfinek katonai kiképzését. Állítólag speciális kések és lőfegyverek használatát tanították meg nekik, hogy azokkal öljenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik