Nagyvilág

13 órán át beszélt a politikus, hiába

rand paul (rand paul)
rand paul (rand paul)

A szenátor végül azzal indokolta maratoni felszólalásának lezárását, hogy mosdóba kell mennie.

Rand Paul szenátor csaknem 13 órányi beszéd után kénytelen volt befejezni obstrukcióját csütörtök hajnalban a washingtoni kongresszus felsőházában. Az arról szóló szavazást próbálta megakadályozni, hogy támogassák-e John O. Brennan kinevezését a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére.

A republikánus párti kentucky-i szenátor helyi idő szerint szerda déli 12 óra előtt kezdte a beszédet, és röviddel csütörtök hajnali 1 óra után fejezte be. “Rájöttem, hogy a szavazás maratoni beszéddel történő akadályozásának vannak akadályai, és nekem most néhány percen belül meg kell hajolnom az egyik ilyen akadály előtt” – mondta, derültséget kiváltva szenátortársaiból, majd köszönetet mondott azoknak, akik támogatták őt akciójában, és megköszönte a Capitolium személyzetének türelmét.

Rand Paul nem tudta megakadályozni, hogy a szenátus szavazzon Brennan kinevezéséről, annyit tudott elérni, hogy a voksolást csak a csütörtöki ülésnapon tarják meg a szerdai helyett.

Amiatt tiltakozott a hagyományos hosszú beszéddel, hogy Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter egy neki címzett állásfoglalásában fenntartotta elméleti lehetőségét a következőnek: amerikai területen, rendkívüli esetben pilóta nélküli repülőgépről indított rakétacsapással végezzenek olyan amerikai állampolgárokkal, akiket terrorizmussal gyanúsítanak. A szenátor beszédét számos párttársa hosszabb lélegzetű, a felszólaló számára technikai szünetekre alkalmat adó “kérdésekkel” támogatta, de technikai értelemben a szó mindvégig Paulnál maradt.

A házszabály szerint egy szenátor addig szónokolhat, ameddig jónak látja és senki sem veheti el tőle a szót. Az amerikai felsőház leghosszabb, 24 óra 18 percig tartó obstrukciós beszédét Strom Thurmond szenátor mondta 1957-ben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik