Nagyvilág

Így siratják elvtársai Chávezt

Chavez Evo Morales (Chavez, Evo Morales)
Chavez Evo Morales (Chavez, Evo Morales)

Az iráni elnök „népét szolgáló mártírként", a kubai kormány Castro igaz fiaként méltatta az elhunyt Hugo Chávez venezuelai elnököt.

Az iráni államfő Venezuelának küldött részvéttáviratában „gyanús betegségnek” nevezte a rákot, amelyben Chávez hosszú szenvedés után meghalt.

„Nincs kétségem afelől, hogy (Chávez) az erényes Jézus és a tökéletes Ember oldalán fog újra eljönni” – írta az iráni elnök, utalva a legjelentősebb síita irányzatnak, a tizenkettes vagy imámita síizmusnak arra a hiedelmére, amely szerint a 12. imám, a 7. században élt és eltűnt Mahdi Krisztussal együtt tér vissza a Földre, hogy megmentse a világot és elhozza a békét.

Venezuela Irán legjelentősebb latin-amerikai szövetségese. A két nyíltan Amerika-ellenes ország az utóbbi években jelentősen fejlesztette gazdasági és politikai kapcsolatait.

Putyin is dicséri

Vlagyimir Putyin szerint Hugo Chávez kiemelkedő vezető és Oroszország közeli barátja volt – áll a Kreml honlapján elhelyezett méltatásban. „Nem mindennapi, erős ember volt, aki a jövőbe tekintett, és mindig magasra tette saját magának a mércét” – idézik az orosz államfő részvéttáviratát.

„Vlagyimir Putyin nagyra értékelte a venezuelai vezető erőfeszítéseit, amelyeknek köszönhetően megteremtették az orosz–venezuelai partnerség szilárd alapjait, intenzív politikai kapcsolatokat alakítottak ki, és nagyszabású humanitárius és gazdasági projekteket indítottak el” – olvasható a Kreml honlapján.

(Fotó: AFP / Juan Barreto)

Az orosz államfő azt is kifejtette: meggyőződése, hogy ezen az úton kell haladniuk tovább, erősítve és fejlesztve Oroszország és Venezuela kapcsolatait. Venezuela Oroszország fontos gazdasági-politikai partnere. A két ország között 2001-ben haditechnikai, 2008-ban pedig energetikai együttműködésről született megállapodás.

A kétoldalú gazdasági kapcsolatok alapvetően a Gazpromot és a Rosznyeftyet, a két nagy orosz állami céget is magában foglaló, úgynevezett Nemzeti Kőolajkonzorcium tevékenységét jelentik. Az orosz cégek részt vesznek a venezuelai kőolaj- és földgázkincs kiaknázásában. 2011-ben a Gazprom lehetőséget kapott a Venezuelai-öbölben található földgázlelőhely feltárására.

Kína nagyra értékel

Mély részvétét fejezte ki Hugo Chávez venezuelai elnök halála miatt Kína államelnöke, Hu Csin-tao és Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára. „Chávez elnök Venezuela kiemelkedő vezetője volt, és a kínai emberek jó barátja” – állapította meg Hua Csun-jing külügyi szóvivő, hozzátéve, hogy Chávez jelentős mértékben hozzájárult a két ország közötti baráti kapcsolatok kialakulásához.

„A Kínai Kommunista Párt, a kínai kormány és a kínai nép nagyra értékeli ezt a régi barátságot” – fűzte hozzá Hua, s azt hangoztatta, hogy Kína kész a latin-amerikai országgal folytatni a kétoldalú, stratégiai partnerség elmélyítését.

Az éves ülését tartó kínai parlament elnöke, Vu Pang-kuo ugyancsak kifejezte együttérzését venezuelai partnerének. A kínai központi televízió rövid megemlékezésben méltatta Chávezt, beszámolva életútjának fontosabb állomásairól.

Latin-amerikai barátok

Evo Morales bolíviai elnök – aki ugyancsak Chávez legszorosabb szövetségesei között volt – könnyezve tartott televíziós nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy az elnök „örökké ösztönzőt jelent majd a szabadságért harcoló emberek számára”. Morales egyhetes nemzeti gyászt rendelt el, míg Argentínában háromnapos gyászt hirdettek a venezuelai elnök emlékére.

(Fotó: AFP / Alzar Raldes)

A kubai kormány Hugo Chávezt Fidel Castro „igaz fiának” nevezte. Szerdára virradóra közzétett hivatalos nyilatkozatában azt emelte ki, hogy Hugo Chávez „hűséges gyermekként” kísérte mindvégig Fidel Castrót, „a kubai forradalom atyját”. Egyben bejelentette, hogy Kubában a venezuelai elnök emlékére háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik