Nagyvilág

Sztártáncos állhat a merénylet mögött

Szergej Filin (Szergej Filin)
Szergej Filin (Szergej Filin)

Három személyt, köztük felbujtóként a moszkvai Nagyszínház egyik szólótáncosát vették őrizetbe a Bolsoj balettigazgatója, Szergej Filin elleni savtámadás ügyében.

Pavel Dmitricsenko sztártáncost, akit leginkább Rettegett Iván szerepéből ismer a moszkvai közönség, azzal gyanúsítják, hogy ő adott megbízást az egész művészvilágot megdöbbentő január 17-i merényletre. Őrizetbe vették a támadás feltételezett elkövetőjét, a 35 éves Jurij Zarutszkijt, valamint az őt a támadás helyszínére szállító sofőrt, Andrej Pilatovot is.

A nyomozóhatóság a Nagyszínház szólótáncosának letartóztatását kezdeményezi, Dmitricsenko és Zarutszkij is vallani kezdett – tudta meg az ITAR-TASZSZ hírügynökség moszkvai belügyi forrásokból.

A Rosszija 24 hírtelevízió jelentése szerint Pavel Dmitricsenko barátnője – ugyancsak a Bolsoj szólótáncosa – miatt keveredett konfliktusba a balett-társulat 42 éves művészeti igazgatójával. A Nagyszínházban kamerán kívül elmondták a hírtévének, hogy a szólótáncos igen heves vérmérsékletű.

Az is kiderült, hogy a savas támadás feltételezett megrendelője Szergej Filin szomszédja. Ugyanabban a Trojickaja utcai házban van a lakásuk Moszkvában, ámbár úgy tudják, hogy a balett-táncos nem ott lakott életvitelszerűen.

A Filin ellen elkövetett támadás feltételezett résztvevőire úgy talált rá a rendőrség, hogy a nyomozók minden egyes mobiltelefon-hívást ellenőriztek, amelyet a támadás napján a balettigazgató lakása környékén kezdeményeztek.

Szergej Filint, a Bolsoj balett-társulatának művészeti igazgatóját ismeretlen támadó január 17-én késő este kénsavval öntötte le lakása előtt. A 42 éves egykor világhírű balett-táncos harmadfokú égési sérüléseket szenvedett arcán, és a látása is veszélybe került. Számtalan szemműtétet végeztek Filinen, akit jelenleg egy németországi klinikán kezelnek. A férfi valószínűleg visszanyeri annyira látását, hogy ismét elláthatja majd feladatait. A Bolsoj balett-társulatának művészeti igazgatója hetekkel ezelőtt, a moszkvai klinikát elhagyva közölte, tudja, ki volt a támadója, de nem akarta megnevezni őt, amíg nem ér véget a hatósági vizsgálat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik