Nagyvilág

Kemény bírálatok a búcsúzó pápának

pápa (pápa, )
pápa (pápa, )

Leonardo Boff, a latin-amerikai "felszabadítási teológia" neves képviselője, a katolikus egyház kíméletlen bírálója XVI. Benedeket "karizma nélküli" pápának nevezte, aki "képtelen volt irányítani az egyházat".

A brazil Boff – volt római katolikus pap és a ferences rend tagja – a múlt század 80-as éveiben összeütközésbe került Joseph Ratzingerrel, a Hittani Kongregáció akkori prefektusával, a későbbi XVI. Benedek pápával, egy interjúban “vallási terrorizmussal” vádolta meg. A német hírügynökségnek nyilatkozva most úgy vélekedett, a 85 éves egyházfő kétségbeesésében mondott le, mert már “nem tudta ellenőrzése alatt tartani a római kúriát”. Bíborosként több mint 100 teológust ítélt el, a felszabadítási teológiát “megfojtotta”, a szegényeket pedig “elveszítette” az egyház számára.

“Bedobta a törülközőt, felismerte önnön fizikai, pszichikai és spirituális korlátait, és alázattal meghozta a helyes döntést: leköszönt” – jelentette ki a 74 éves Leonardo Boff, akit a ferences rend tagjaként 1964-ben szenteltek pappá. A 70-es években a felszabadítás teológiájának vezető alakjaként a szegények és kirekesztettek megsegítéséért emelt szót, s e tevékenység hiányát vetette a klérus szemére. Műveiben a krisztusi tanítást marxista elemekkel elegyítette, a bírálatára nem nyitott Róma marxizmussal vádolta meg őt.

Boff szerint az új pápa első feladata a kúria reformja lesz, mert az intézmény “hataloméhes személyek barlangjává” vált, telve “intrikával és gonosz pletykával”. A Vatileaks-botrány leleplezte a belső vatikáni folyamatokat. “Ez mindig is így volt, ezért volt sok olyan pápa a történelemben, akit megmérgeztek, meggyilkoltak és deportáltak” – vélekedett Boff, a Rio de Janeiró-i állami egyetem nyugalmazott teológiaprofesszora.

Az új pápának “egészséges emberszemlélettel” kell rendelkeznie, amely például XXIII. János pápát jellemezte, aki 1958 és 1963 között irányította az egyházat, és elindította a II. Vatikáni zsinatot. Olyan embernek kell lennie, aki szereti az életet és a népet, és nem foglya elavult doktrínáknak – vélte Boff, aki 1992-ben, amikor Róma megpróbálta elhallgattatni, megvált papi hivatásától, és kilépett a ferencesek rendjéből. Évtizedek óta küzd a katolikus papok kötelező nőtlenségének (cölibátus) megszüntetéséért, valamint a nők pappá szentelésének engedélyezéséért.

Egy friss olasz felmérés szerint Joseph Ratzinger népszerűtlen egyházat hagy hátra.

George Pell bíboros, az ausztráliai katolikus egyház feje csütörtökön, XVI. Benedek lemondásának napján szintén nyilvánosan bírálta a távozó pápát. Szemére vetette, hogy visszalépésével destabilizálta az egyházat, és képtelen volt megvalósítani a katolikusok egységét. A pápaválasztó bíboros az ausztrál televízióban nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a kormányzás “nem volt XVI. Benedek erőssége”, és pápaságának árnyoldalaként említette a Vatileaks-botrányt, amely “rontotta a római kúria hitelét”.

“Úgy gondolom, hogy a Vatikán kormányzását a pápa környezetében lévő emberek biztosítják, és ez nem mindig fényes. Ez nem az én magánvéleményem, sokan vélekednek így” – mondta a bíboros egy másik, a vatikáni rádió által sugárzott beszélgetésben.

George Pell szerint a pápa – hét évszázada első – lemondása “rossz precedenst” teremt. “Akik példának okáért a jövőben nem fognak egyetérteni a pápával, megkísérlik majd, hogy kampányt indítsanak lemondatásáért”. Leköszönésének február 11-i bejelentésével a német pápa “nagyon jól tudta, hogy ez szakítást jelent a hagyományokkal, ami némileg destabilizálja az egyházat”.

Az ausztrál bíboros szerint XVI. Benedek utódának olyan embernek kell lennie, aki őrzi a hagyományt hitben és erkölcsben egyaránt, amelyek támadásoknak vannak kitéve. Emellett rendelkeznie kell “jelentős egyházmegyés lelkipásztori tapasztalattal, és képesnek kell lennie arra, hogy javítsa a római kúria erkölcsét, és talán erősítse fegyelmét” – mondta az ausztrál bíboros.

Alig nyolcévi pápasága alatt XVI. Benedek fontos reformokat akadályozott meg – vélekedett Hans Küng az RBB-Inforadio német rádióállomásnak nyilatkozva. A svájci teológus akinek évtizedek óta feszült a viszonya a Vatikánnal, rámutatott: a fogamzásgátlás, a terhességmegszakítás és a válás kérdésében a katolikus egyháznak lépnie kell, ha nem akar még több hívőt elveszíteni. “Az egyház mély válságban van, a problémák megoldásához bátor pápára lesz szükség” – fogalmazott Küng.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik