Nagyvilág

Erdő Péter már Rómában

pápa (pápa, )
pápa (pápa, )

Százötvenezer hívő, köztük magyar zarándokok előtt búcsúzott a nyilvánosságtól szerdán utolsó általános audienciáján XVI. Benedek, az eseményen Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek is részt vett.

A római Szent Péter teret és a környező utcákat teljesen megtöltötte az olasz és a külföldi zarándokok és turisták tömege. A téren vatikáni, olasz, lengyel, német, brazil zászlókat, a tömegben kínaiakat és arab keresztényeket is látni lehetett.

Magyarok a téren

Nemzeti zászlót lobogtató magyar zarándokok nagyobb csoportja is köszöntötte utolsó általános audienciáján XVI. Benedek pápát szerda délelőtt a római Szent Péter téren. A magyarok a lengyel csoport mellett foglaltak helyet. A tér közepén, a kordonon belül mintegy 50 ezren vannak jelen, akik jegyet váltottak az eseményre. A tér külső karéjában további ezrek követik az eseményeket. A Szent Péter téren mintegy 200 ezren férnek el.

A téren feltűnt a Pápai Gergely Egyetem zászlaja is, ahol magyar hallgatók is tanulnak. A pápaválasztó bíborosok jelentős része már megérkezett Rómába, köztük van Erdő Péter bíboros.

Rómában a bíboros

Az esztergom–budapesti érsek azért utazott Rómába, hogy XVI. Benedek pápai szolgálatának utolsó előtti napján, szerda délelőtt részt vegyen a visszavonuló katolikus egyházfő nyilvános audienciáján – közölte Tóth János Csaba, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense.

XVI. Benedek pápa csütörtök délelőtt a VIII. Kelemen pápáról elnevezett Sala Clementina teremben köszön majd el a búcsúztatására Rómába érkező bíborosoktól. Délután Castelgandolfóban, a palota belső udvarára nyíló ablakból köszönti majd a város lakosait. Este nyolc órakor pedig lemond.

Ez volt a 348.

XVI. Benedek pápa utolsó általános audienciáján kijelentette, hogy ugyanazzal a bizalommal távozik tisztségéből, mint amellyel nyolc évvel ezelőtt a pápai szolgálatot elfogadta. “Mindig tudtam, hogy az egyház bárkája az Úré és nem az enyém. Az Úr nem engedi, hogy elsüllyedjen ez a bárka” – hangsúlyozta az egyházfő beszédében.

XVI. Benedek köszönetet mondott munkatársainak, a bíborosoknak, a püspököknek és paptestvéreknek, “Isten egész népének” a szolgálatában nyújtott segítségért.

Ez volt a tisztségéből csütörtökön távozó 86 éves pápa utolsó, 348. általános audienciája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik