Nagyvilág

15 métert zuhant betonra egy kétéves, és túlélte

Sydney épületek (sydney, épületek, )
Sydney épületek (sydney, épületek, )

Nemcsak hogy túlélte, egyetlen csontja sem tört el, és mindössze karcolásokkal és zúzódással megúszta a többemeletes zuhanást.

A kétéves ausztrál kisgyerek Sydneyben zuhant az utcára. Jeremy Tak anyjával volt otthon, amikor a vendéghálóban felmászott az ágyra, és nekitámaszkodott a nyitott ablakon lévő szúnyoghálónak, ami elengedett, és a kisgyerek 15 méteres magasságból lezuhant – jelentette a Sydney Morning Herald.

Csodával határos módon azonban Jeremy komolyabb sérülések nélkül megúszta az esetet. A fiút megvizsgáló orvosok mindenhol kerestek sérüléseket, de a jobb lábán lévő zúzódásoktól eltekintve kutya baja volt. A gyerek apja, aki az eset idején nem volt a városban, a lapnak elmondta: amikor felesége felhívta, hogy fiuk kiesett az ablakon, de életben maradt, nem hitte el. „Vissza kellett kérdeznem, hogy tényleg életben van-e” – mondta el Mike Tak.

Az anyát annyira megviselte az eset, hogy nem tud beszélni róla, és azóta nem képes betenni a lábát a vendéghálóba sem. Férje viszont úgy döntött, a sajtó elé áll, hogy felhívja a szülők figyelmét arra, milyen veszélyek leselkedhetnek a gyerekekre otthon. Mike Tak elmondta: alig három hete gondolkodtak el feleségével azon, hogy átrendezik a vendéghálót, mert fiuk gyorsan nő, és úgy gondolták, nemsokára fel fogja érni az ablakot. Az átrendezést azonban halogatták.

Az ausztráliai Új-Dél-Wales államban évente nagyjából ötven gyerek hal meg vagy sérül meg, ablakokból vagy erkélyekről kizuhanva – írta a Herald,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik