Nagyvilág

Obama kitüntette az iskolai merénylet áldozatait

Barack Obama amerikai elnök pénteken posztumusz kitüntette a newtowni iskola hat lelőtt alkalmazottját.

Tavaly december 14-én a Connecticut állambeli Newtown Sandy Hook iskolájában egy fegyveres 26 embert, köztük 20 első osztályos tanulót ölt meg, miután a saját anyjával is végzett. A tragédia nyomán Obama elnök és a Demokrata Párt kezdeményezte, hogy a fegyveres erőszak visszaszorítása érdekében szigorítsák a lőfegyverhez jutásra vonatkozó szabályozást.

Az elnök az általa polgári személyeknek adható második legmagasabb elismeréssel, az Elnöki Állampolgári Éremmel tüntette ki a hat newtowni nevelőt. Felidézte, hogy mindannyian akkor vesztették életüket, amikor megpróbálták megvédeni “a legártatlanabbakat és a legvédtelenebbeket közöttünk”. Obama december 14-ét nevezte elnöksége legrosszabb napjának.

Az elnök Dawn Hochsprung igazgatónőt, Mary Sherlach iskolai pszichológust, valamint Rachel D’Avino, Lauren Rousseau, Anne Marie Murphy és Victoria Soto tanárnőt tüntette ki az éremmel.

A pénteki szertartáson Obama elnök további 12 embert részesített ugyanebben a kitüntetésben, akik egyebek között a gyereknevelésben, a melegek jogainak és a bevándorlók védelmében, a veteránok és a mozgássérült nők segítésében szereztek érdemeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik