Nagyvilág

Már az olaszoknál is favorit Erdő Péter

Az olasz hírügynökség szerint fiatal pápa lesz, aki akár Erdő is lehet.

Fiatal utódja lesz XVI. Benedeknek az ANSA olasz hírügynökség vatikáni szakértőjének elemzése szerint. A szakértő az utódlásra esélyes, 65 évesnél fiatalabb bíborosok között említette Erdő Péter bíborost, esztergom–budapesti érseket is.

Erdő „befolyásos és tekintélyes az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnökeként betöltött szerepe miatt is… az első vonalban van az európai katolicizmus jövőjét érintő témákban” – írta az ANSA szakértője.

Az elemzés szerint még nem tudni ugyan, hogy ki lesz a pápa, de azt biztosra lehet venni, hogy ebből a konklávéból nem rövid idejű, nem „átmeneti pápaság” születik.

Női papság, nyomuló iszlám

A La Stampa napilap hangsúlyozta, hogy XVI. Benedek utódjára vár az összes nyitott egyházi probléma megoldása a Kúria reformjától a papi cölibátus, illetve a női papság kérdéséig.

Az IlSole24Ore gazdasági napilap arra emlékeztetett, hogy az új pápa feladata lesz a Vatikán egyre csökkenő geopolitikai szerepének újbóli megerősítése az Észak-Afrikából „nyomuló” iszlámmal szemben.

XVI. Benedek lemondása máris vitát indított az egyházon belül a „meghatározott időre szóló pápaság” bevezetéséről – értesült a La Repubblica, mely szerint néhány bíboros már pápai nyugdíjkorhatárról beszél.

A Corriere della Serának Fernando Armellini olasz Biblia-szakértő nyilatkozott, aki szerint XVI. Benedek nem véletlenül a húsvéti nagyböjt gyászában jelentette be lemondását, hogy az egyház a feltámadásra tudjon megújulni.

Megszólalt a merénylő

Nyilatkozott Ali Agca volt terrorista, II. János Pál merénylője is. Az olasz közszolgálati rádiónak kijelentette, hogy „forradalmi pápa kell, aki lebontja a Vatikán falait, miként Gorbacsov lebontotta a Kreml és Berlin falait”.

Róma egyházmegyéjének templomaiban vasárnap XVI. Benedekért imádkoznak. A sajtónak a római papok elmondták, hogy a pápa lemondása „elveszettséget, bizonytalanságot” teremtett a hívőkben.     

A Szent Péter téren napok óta csoportokban imádkoznak a hívők és a PapaBoys katolikus ifjúsági mozgalom péntektől hatvan órás imavirrasztást indított vasárnap délig, amikor a pápa hagyományosan elmondja az Úrangyala imádságot.

A pápa lemondás kapcsán született cikkeket itt találja!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik