Nagyvilág

Sikerült az 50 órás csókrekord

Kilenc pár indult, négy tartott ki a végsőkig.

A kemény thaiföldi verseny kedden kezdődött, akkor még kilenc pár hitt abban, hogy nem szakad le kedvese ajkáról több mint két napig egy másodpercre sem. Benevezett az embert próbáló megmérettetésre egy 72 éves nő és 74 éves párja ötvenedik házassági évfordulójuk megünneplésére, ők azonban egy óra után feladták a küzdelmet.

Négyen több mint ötven óra és huszonöt percig csókolóztak, ezzel megdöntve a tavaly felállított rekordot.

Még a mosdóban is csókolni kell

A szabályok szigorúak. Minden párnak egy négyzetméternyi terület áll a rendelkezésére a verseny ideje alatt. Ételt és italt kizárólag szívószálon keresztül vehetnek magukhoz.   Az ajakzár megszakításával fenyegető fogmosás pedig akár a versenyből való kizárást is maga után vonhatja.

A mosdó tiltott terület a verseny első három órájában, és azután is csak szigorúan összeforrasztott ajkakkal, bírói felügyelet mellett lehet felkeresni.

A győztesnek értékes gyémántgyűrűt és egy luxusszállodai kényeztetést ígértek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik