Nagyvilág

Felemelné a középosztályt Obama

Barack Obama kormányzati eszközökkel élénkítené a gazdaságot és felemelné a középosztályt – derült ki az unió helyzetéről elmondott keddi beszédéből. Ezt emelték ki kommentárjaikban különböző előjellel az amerikai médiumok.

A liberális The New York Times internetes kiadásában rámutatott, hogy az elnök a jólét és a középosztályi lét ígéretét állította második kormányzati ciklusának középpontjába, azt hangoztatva, hogy a 9 dolláros minimál órabér milliókat tud felemelni, és felélénkíti a gazdaságot.

A lap rámutatott, hogy magabiztos beszédében Barack Obama ugyanazokat a populista témákat pendítette meg, mint a beiktatásakor. Az elnök összességében azt állította, hogy a szélesebb értelemben vett középosztályt támogató beruházások fel fogják gyorsítani az ország talpra állítását.

A republikánusok elutasították Obama „aktivista” megközelítését, amely szerintük óhatatlanul magasabb adókkal és a kormány szerepének növekedésével jár majd, ami lassítani fogja a növekedést és növelni a deficitet.

Obama ambiciózus tervet vázolt fel, amely magában foglalja a minimálbér és az infrastrukturális beruházások emelését, a klímaváltozás elleni harcot és a fegyvertartás szigorítását – hangzott a konzervatív The Wall Street Journal értékelése. A lap felhívta a figyelmet arra, hogy miközben a deficit csökkentését az adóemelés és a megszorítások ötvözésével nevezte üdvösnek, az elnök jelezte, hogy kész lenne a Medicare egészségügyi ellátórendszer „szerény reformjára”.

A The Wall Street Journal szerint az elnök újrakezdte azt az ütközetet, amelyet első kormányzati ciklusa alatt elvesztett a kongresszussal szemben, és sürgette, hogy több tízmilliárd dollárt költsenek az ország romló infrastruktúrájának megújítására. Az Obama által bejelentett, az Európai Unió és az Egyesült Államok között megkötendő átfogó kereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban a lap arra hívta fel a figyelmet, hogy az jelentős akadályokba fog ütközni a szigorúbb európai szabályozás miatt.

Obama elnök kihívást intézett a kongresszushoz, hogy az nyújtson támogatást a növekvő árak és a stagnáló bérek által szorongatott középosztálynak, világossá téve ezzel, hogy második elnöki periódusának nagy részét a gazdagok és a szegények közötti jövedelemkülönbségek csökkentésének fogja szentelni – írta a centrista The Washington Post. A lap szerint az elnök azt sugallta, hogy a munkára épülő jólét amerikai alapelvét a változó gazdaság és a politikai megosztottság sodorta veszélybe.

A The Washington Post online kiadása emlékeztetett rá, hogy az elnök sok kezdeményezése megrekedt a megosztott kongresszusban. Most azonban Obama a politikai erő pozíciójából beszélt – amihez az is hozzájárult, hogy elnöksége során most először lesz ezermilliárd dollárnál alacsonyabb a deficit –, akképp beállítva a helyzetet, hogy noha az amerikai képviselőház támogatását nem tudhatja a háta mögött, az amerikai közvéleményét igen.

A konzervatív Fox News televízió internetes oldala szerint az újraválasztásától felbátorodott Obama arra használta fel az unió állapotáról szóló beszédet, hogy több kormányzati kiadást sürgessen, kihívást intézzen a republikánusok ellen a Medicare ügyében és, hogy kijelentse: a fegyveres erőszak áldozatai „megérdemlik a szavazatot” egy, a fegyvertartást megszigorító törvénycsomag érdekében.

A tévécsatorna kommentárja szerint Obama alapvetően az első ciklusa alatt meghirdetett politikai céljait ismételte meg, de a „kívánságlistáját” olyan új tételekkel egészítette ki, mint a minimál órabér 7 dollár 25 centről 9 dollárra történő emelése, vagy a bevándorlási rendszer reformja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik