Nagyvilág

Dél-Korea elrettentené északi szomszédját

atombomba (atombomba, )
atombomba (atombomba, )

Manőverező robotrepülőgépeket állít hadrendbe a dél-koreai hadsereg, és felgyorsítja ballisztikus rakétáinak fejlesztését is – közölték Szöulban szerdán, válaszul az egy nappal korábban végrehajtott újabb észak-koreai kísérleti atomrobbantásra.

„Nagy pontosságú és rombolóerejű manőverező robotrepülőgépeket fejlesztettünk ki, amelyek képesek csapást mérni bármilyen észak-koreai célpontra, amennyiben szükségesé válik” – mondta sajtóértekezletén Kim Min Szok, a védelmi minisztérium szóvivője. Kim hozzátette, Dél-Korea úgy döntött, hogy emellett felgyorsítja 800 kilométeres hatótávolságú ballisztikus rakétáinak fejlesztését, az Egyesült Államokkal tavaly módosított kétoldalú rakétamegállapodás alapján.

A szóvivő azt is bejelentette, hogy országa hozzálát egy rakétavédelmi rendszer kiépítéséhez.

Észak-Korea kedden a nemzetközi figyelmeztetések ellenére végrehajtotta újabb, harmadik kísérleti atomrobbantását, amelynek célja a hivatalos phenjani közlés szerint az ország védelmének és szuverenitásának erősítése volt az Egyesült Államok folyamatos ellenséges magatartásával szemben.

A „robbantáshoz “egy miniatürizált és könnyebb nukleáris eszközt használtak, amelynek a korábbiaknál nagyobb volt a robbanóereje – közölte a KCNA hírügynökség, fokozva a térség országainak és a nagyhatalmaknak azt az aggodalmát, hogy a kisebb tömegű nukleáris eszközzel lehetővé válik Észak-Korea számára, hogy interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető, atomtöltetű robbanófejet állítson elő.

A dél-koreai hadsereget kedden riadókészültségbe helyezték, miután az észak-koreai rezsim az újabb atomrobbantás után további két „nagyobb intenzitású lépést” helyezett kilátásba arra az esetre, ha Washington válaszul további szankciókkal sújtaná a phenjani vezetést.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap élesen elítélte az újabb észak-koreai kísérleti atomrobbantást, és „megfelelő lépéseket” helyezett kilátásba Phenjannal szemben. A testület sürgősséggel ült össze, és zárt ajtók mögött vitatta meg állásfoglalásának szövegét. Az egyhangúlag elfogadott nyilatkozat – amelyet Kim Szung Hvan, a BT soros elnöki tisztségét betöltő Dél-Korea külügyminisztere olvasott fel – kimondja: a testület élesen elítéli az újabb kísérleti atomrobbantást, amelyet a nemzetközi béke és biztonság elleni egyértelmű fenyegetésnek tekint.

Susan Rice, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete a zárt ülés után újságírók előtt „rendkívül provokatívnak” minősítette az újabb robbantást. Figyelmeztette Észak-Koreát, hogy a nemzetközi közösség nem fogja eltűrni a vele szembeni további kihívásokat, amelyekkel Phenjan csak erősíteni fogja nemzetközi elszigeteltségét. Az amerikai diplomata leszögezte: Washington kész több területen – így akár pénzügyi téren is – újabb szankciókat alkalmazni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik