Nagyvilág

Nem volt hely a szülő asszonynak, meghalt a baba

A párizsi szülészeten teltházra hivatkozva nem fogadták a kismamát, egy másikból is hazaküldték, mire a harmadik kórházba ért, elvesztette gyermekét.

Az eset péntekre virradó éjjel Párizsban történt, amikor egy házaspár szülésre jelentkezett az egyik kórházban, ahol a sürgősségi osztályon megállapították, hogy a születendő gyermek meghalt az anya méhében.

A házaspár néhány órával korábban jelentkezett a Port-Royal kórház szülészeti osztályán, amely a veszélyeztetett terhességek és a nehezebbnek ígérkező szülések egyik legelismertebb intézménye Franciaországban. Innen azonban helyhiányra hivatkozva hazaküldték a házaspárt. A pár a Le Parisien című napilapnak azt mondta, hogy tájékoztatták a szülészetet arról, hogy szerintük a baba nem mozog eléggé.

Dominique Cabrol, a szülészeti osztály vezetője elismerte, hogy “teljes teltház” volt aznap az osztályon, amikorra az anya ki volt írva. De a pácienst megvizsgálták, és mindent rendben találtak – állította a főorvos. A pár ezután egy másik szülészeten próbálkozott, de ott is elutasították őket. Hazamentek, majd az éjszaka folyamán jelentkeztek egy harmadik kórház sürgősségi osztályán, ahol megállapították a magzat halálát.

Marisol Touraine egészségügyi miniszter rendkívüli vizsgálatot kért a tragédia körülményeinek pontosítására, amelyhez a házaspár kérésére csatolni fogják a magzat boncolási jegyzőkönyvét is. A miniszter legmélyebb megrendülését fejezte ki a gyermekét elvesztő családnak. A párizsi ügyészség vasárnap délután eljárást indított az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik