Nagyvilág

Robbanás egy toronyépületben – sok az áldozat

robbanás füst (füst, )
robbanás füst (füst, )

Robbanás történt egy 214 méter magas toronyépületben Mexikóvárosban. A tragédiának 32 halálos áldozata és 120 sérültje van.

Emilio Lozoya tájékoztatása szerint a csütörtöki robbanásban 12 férfi és 20 nő vesztette életét. A 121 sebesült közül 52-t kórházban ápolnak. Miguel Ángel Osorio Chong belügyminiszter korában 25 halottról és közel száz sebesültről számolt be.

A Pemex belvárosi épületegyüttese összesen hét irodházból áll. Ezek egyike egy 214 méter magas, 53 emeletes felhőkarcoló, amely a mexikói főváros egyik jelképének számít. A robbanás egy másik, a felhőkarcoló szomszédságában álló, 13 emeletes épület földszintjén történt helyi idő szerint délután 15 óra 40 perc körül.

A detonáció ereje olyan hatalmas volt, hogy a felhőkarcoló is beleremegett, számos ablaka kirobbant, falak és mennyezetek szakadtak le. Az érintett épületeket ki kellett üríteni, de több tucatnyian a romok között rekedtek.

Négy mentőhelikopter mellett számos mentő-, tűzoltó- és rendőrautó vett részt a mentésben, a környéket lezárták. Egy nappal a robbanás után még mindig mentősök, tűzoltók, katonák és rendőrök százai dolgoznak a helyszínen, hogy teljesen átkutassák a két épületet, esetleges túlélőket vagy áldozatokat keresve.

A vezérigazgató közölte, hogy minden jel szerint baleset történt, bár a nyomozás során nem zárnak ki semmilyen lehetőséget. A polgári védelem egyik névtelenül nyilatkozó munkatársa megerősítette azt a korábbi, nem hivatalos értesülést, miszerint a robbanást az okozta, hogy rövidzárlat miatt gáz szivárgott az egyik műszaki helyiségben, majd belobbant.

Nem sokkal a szerencsétlenség előtt a cég az épületegyüttes áramellátási zavaráról számolt be. A legtöbb alkalmazottnak már ekkor el kellett hagynia munkahelyét, ezzel feltehetően még nagyobb tragédiának vették elejét.

A Pemex a világ negyedik legnagyobb olajtársasága, mexikóvárosi toronyháza egy forgalmas lakó- és bevásárlónegyedben található. A cégnél az elmúlt években több halálos tragédia történt. Legutóbb tavaly szeptemberben egy észak-mexikói gázkitermelőhelynél következett be robbanás, amely 30 emberéletet követelt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik