Külföld
orbán brüsszelben (orbán brüsszel)

Orbánt kikosarazta az IMF

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2013. 01. 30. 13:42

A pénze nem kell, rugalmas hitelkeretet pedig a Valutaalap nem akar adni.

Korábban a témában:

A magyar gazdasági eredmények sikertörténetet jelentenek, ezért meg kell szüntetni az országgal szemben a 2004-es EU-csatlakozás óta folyamatban levő, túlzott deficit miatti eljárást – hangsúlyozta Orbán Viktor szerdán Brüsszelben, a gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó Bruegel Intézetben elhangzott előadásában. A kormányfő közölte: Európa részesedése csökken a világgazdaságban, az EU válsága alapvetően versenyképességi válság. Szerinte gazdasági rendszerváltás szükséges, jóléti helyett munkaalapú társadalmat kell kialakítani.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemet mondott a rugalmas hitelkeretre előterjesztett magyar igényre – közölte Orbán Viktor az előadását követő sajtóbeszélgetésen. Hangsúlyozta, hogy Magyarország nem kölcsönt akar az IMF-től, mert arra nincs szüksége, hiszen a piacról kívánja finanszírozni magát. Az IMF azonban mindenképpen kölcsönt akart folyósítani, és nem hajlandó arra, hogy rugalmas hitelkeretet biztosítson Magyarországnak. A megállapodás esélye ezért csökken – állapította meg a kormányfő.

A beszélgetésen felmerült a jegybanki függetlenség kérdése is. Orbán Viktor azt mondta: tiszteletben tartják a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. Ugyanakkor –  tette hozzá – érdemes megvizsgálni, más országokban hogyan működik a jegybank és a kormány közti együttműködés. Nem jobb-e az amerikai rendszer, ahol a jegybank feladata segíteni a gazdasági célok elérését? Mint mondta: egész Európának kérdés, hogy a jegybankok abszolút függetlensége helyett nem életképesebb-e az amerikai minta. Orbán Viktor egyébként az utolsó pillanatban jelenti csak be, kit jelöl a Magyar Nemzeti Bank élére.

Az IMF mindig ezt mondta

A Nemzetközi Valutaalap egyértelművé tette többször is, hogy Magyarország nem jogosult a lengyelhez hasonló megállapodásra. Az IMF szerint „a vártnál kedvezőbb világpiaci helyzet miatt csökkent az állam finanszírozásának nehézsége, ám a gazdasági előtt továbbra is nehézségek állnak. Második recessziós időszakát éli négy év alatt, miközben a fogyasztás és a beruházás csökken, s a munkanélküliség makacsul magas.” A változáshoz új gazdaságpolitikai irányra lenne szükség, amelynek középtávon fenntartható – a növekedést és a bizalmat erősítő – módon kellene a költségvetést kiigazítania. „A magyar gazdaság növekedési potenciáljának emeléséhez meg kellene javítani a pénzügyi szektort, és szerkezeti átalakításokat kellene végrehajtani.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.