Nagyvilág

Leleplezte magát a szavazatvásárló

kínaiak (kínai, túrista, shanghai, kína)
kínaiak (kínai, túrista, shanghai, kína)

Tartományi népi gyűlés tagja szeretett volna lenni egy tehetős építési vállalkozó Közép-Kínában, ezért lefizette szavazók százait, majd miután nem került be a törvényhozásba, leleplezte magát - jelentette a kínai sajtó szerdán.

Huang Jü-pao egy építőanyag-gyártó kuangtungi cég vezetője. Miután bejelentette, hogy indulni szeretne a képviselőségért a Hunan tartománybeli Saojang városban a tavaly decemberi választásokon, állítása szerint egy vezető tisztségviselő azt tanácsolta neki: ha biztosra akar menni, adjon pénzt a választóknak.

A 64 éves Huang saját bevallása szerint előkészített 470 borítékot, mindegyikbe ezer jüant (35 ezer forint) helyezett, majd kézbesítette őket.

A befektetés azonban nem térült, meg, Huang nem került be a tartományi képviselőtestületbe, és elkeseredésében idén januárban nyilvánosságra hozta az interneten saját vesztegetési kísérletét, hozzáfűzve abbéli gyanúját, hogy a rendszer korrupt, ő azért maradt alul, mert mások többet fizettek.

A közadakozásáról ismert férfi a Hszinhua hírügynökségnek azt mondta, megdöbbentette, hogy a választást elvesztette, miközben “mások vesztegetéssel győztek”. Állítása szerint keserű tapasztalatának nyilvánosságra hozatalával és a vizsgálat kikényszerítésével az a célja, hogy “javuljon a választási gyakorlat és rendszer”.

Saojangban már tartományi vizsgálóbizottság kutatja Huang Jü-piao bejelentését, és a helyi vezetés azt ígéri, hogy a nyomozás lezárultával közreadja annak eredményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik