Nagyvilág

Egyéves kislányt ölt meg a bébiszitter

babakéz (babakéz)
babakéz (babakéz)

Hétfőn tartóztatták le Amerikában azt az ír bébiszittert, aki a gyanú szerint halálra rázott egy rábízott egyéves kislányt.

A cambridge-i rendőröket múlt hétfőn, nem sokkal délután 5 óra után értesítették. A járőrök eszméletlenül találtak az egyéves Rehma Sabirra, akinek vérzett a szeme, de még lélegzett. A kislányt azonnal kórházba vitték, az orvosok megállapították, hogy súlyos belső vérzése és törései vannak. Rehma Sabirra két nappal később meghalt – írja a Boston Herald.

A nyomozás megállapította, hogy a sérülések idején a kislányra a 34 éves Aisling McCarthy Brady vigyázott. A bíróság most gyilkossággal vádolja a bébiszittert. Az ügyész szerint Brady gyakorlatilag halálra rázta a kislányt.

Brady ügyvédje a per során azzal védekezett, hogy az ír dadusnak 13 éves gyermekfelügyeleti tapasztalata van, és még soha nem szenvedett balesetet egy rábízott kicsi sem. Az ügyvéd szerint Rehma akkor sérülhetett meg, mikor szülei külföldre utaztak vele. „Szerette ezt a gyereket” – mondta az ügyvéd a bíróságon – „Ez egy tragikus történet… előfordulhat, hogy senkit nem lehet hibáztatni miatta.”

Az ügyészek szerint azonban Brady nem olyan ártatlan, ahogy azt ügyvédje állítja. Többször távoltartási végzést szabtak ki ellene. Egy 2005-ös esetben például volt fiújának esett neki egy bárban, mert a férfi egy másik nővel beszélgetett. Brady ütötte és karmolta exét, a másik nőt pedig fejbe dobta egy sörösüveggel. 2012-ben pedig egy dorchesteri nő jelentette fel, mert szerinte Brady durván bánt a gyerekekkel a játszótéren.

Időközben az is kiderült, hogy Aisling McCarthy Brady illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban. 2002-ben érkezett az országba, de csak 90 napra szólt a tartózkodási engedélye. A Bevándorlási Hivatal szerint azért nem bukott le, mert 10 éve nem hagyta el Bostont.

Az ügy még nem zárult le, a boncolás jelenleg is tart. Az ír nőre egyelőre 500 ezer dollár óvadékot rótt ki a Cambridge-i Kerületi Bíróság.

Láthatatlan gyilkos
Korábban már írtunk a halálra rázott kisbabákról. A témában ide kattintva olvashat többet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik