Nagyvilág

Mégsem lett magyar ombudsman Romániában

A kormányzó szociáldemokrata párt jelöltje lett a befutó, az RMDSZ-es jelölt visszalépett.

A parlament a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) által támogatott Crisu Anastasiu ügyvédnek szavazott bizalmat jelentős többséggel. A posztra pályázott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által támogatott Eckstein-Kovács Péter jogász is, aki visszalépett a megmérettetésből, miután a szakbizottságban csak 5 támogató szavazatot kapott a kormányoldal jelöltje által begyűjtött húsz vokshoz képest.

A poszt tavaly júliusban üresedett meg, amikor a frissen hatalomra került USL leváltotta az ombudsmant és a román parlament két házelnökét, amit élesen bírált az Európai Unió. Az USL akkor megkísérelte leváltani Traian Basescu államfőt is, de az erről szervezetett népszavazás érvénytelen volt.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke akkor megállapodott Victor Ponta miniszterelnökkel, hogy olyan személyt neveznek ki az ombudsmani tisztségre, aki pártsemleges. Anastasiu korábban ügyész volt és a számvevőszéken is dolgozott, jelenleg a bukaresti ügyvédi kamara tagja.

A szavazás előtt Cristian Radulescu, az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) szenátusi frakcióvezetője elmondta: a nyár óta nem volt egyeztetés a pártok között az ombudsman személyéről, a kormányoldal pedig most elhamarkodottan tűzte napirendre a kérdést. A PDL ugyanazt a Gheorghe Iancut javasolta a tisztségbe, akit a nyáron leváltott a kormánytöbbség.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.