Nagyvilág

Buszmegállónál robbantottak

robbantás (robbantás, )
robbantás (robbantás, )

Erős robbanás volt éjszaka Zágrábban. Egy ember megsérült, de nincs életveszélyben.

Nem sokkal éjfél után robbanás történt Zágráb nyugati városrészében, egy autóbuszmegállónál. Egyes sajtóértesülések szerint több detonáció is volt, ezt azonban a rendőrség a reggeli rádióműsorban cáfolta.

A helyszínelés miatt közúti forgalomkorlátozásokat vezettek be, és szünetel a vonatközlekedés a Nyugati pályaudvar és Zapresic között, ezen a szakaszon autóbuszokkal szállítják az utasokat.

Még tart a vizsgálat a két nappal ezelőtti robbanás ügyében is. A horvát főváros nyugati városrészében, Podsused vasútállomásánál szerdán 3 óra 50 perckor ismeretlen robbanószerkezet lépett működésbe a vasúti sínek mellett a Zágráb és Varasd (Varazdin) között közlekedő tehervonat áthaladásakor. Személyi sérülés nem történt, azonban a mozdony és a sínek megrongálódtak, s néhány környékbeli házban kisebb anyagi kár keletkezett.

A szerda hajnali esetről a horvát belügyminiszter csütörtökön azt mondta, hogy nincsenek terrortámadásra utaló jelei, mert senki sem hagyott hátra semmilyen üzenetet, és senki nem vállalta a tett elkövetését. Hozzátette, hogy a rendőrség az államügyészséggel és a nemzetbiztonsági szolgálattal karöltve külön csoportot hozott létre az eset további vizsgálatára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik