Nagyvilág

Nem kapott kártérítést a Costa Concordia magyar zenésze

costa-concordia(3)(960x640)(1).jpg (costa concordia)
costa-concordia(3)(960x640)(1).jpg (costa concordia)

Semmiféle kártérítést nem kapott az egy éve szerencsétlenül járt olasz Costa Concordia luxushajó üzemeltetőjétől a hajó egyik magyar zenésze, akit most már kilakoltatás fenyeget - írta a The Sunday Telegraph.

A vezető vasárnapi konzervatív brit lap a riportban megszólaltatta Csanya Jenőt, a hajó zenekarának egykori nagybőgősét, aki elmondta: a baleset óta nem kaptak fizetést, és a cég az odaveszett hangszerek és egyéb felszerelések árát sem térítette meg a zenekarnak.

A zenész elmondta, hogy a balesetben hát- és lábsérüléseket szenvedett, amelyek miatt továbbra is kezelésekre szorul, játszani nem tud, de hangszerei híján egyébként sem tudna dolgozni.
Csanya Jenő hozzátette: mivel nem tudja fizetni ingatlanhitelét sem, most már az a veszély fenyegeti, hogy kilakoltatják otthonából.

A hajót üzemeltetető Costa Cruises a brit lapnak adott nyilatkozatában ugyanakkor azt közölte, hogy a személyzet tagjainak “csaknem 93 százaléka” elfogadta a felajánlott kártérítést, hozzávetőleg 80 százalékuk pedig a cég más hajóin vállalt munkát.

A toscanai partoknál tavaly január 13-án bekövetkezett szerencsétlenségben életét vesztette Fehér Sándor, a zenekar hegedűse. Csanya Jenő elmondta: zenésztársával, Balogh József zongoristával a hajó kiürítése közben még látták, amint Fehér Sándor visszamegy, és rémült, síró gyerekeknek segít felvenni a mentőmellényeket.
Csanya Jenő elmondta azt is, hogy miután a hajó a part menti szikláknak ütközött, a belső tájékoztató rendszeren több nyelven is sokáig azt ismételgették, hogy mindössze elektromos problémáról van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik