Nagyvilág

Lezuhanhatott a divatcézár repülője

Vittorio Missoni  (Vittorio Missoni )
Vittorio Missoni  (Vittorio Missoni )

Venezuelában eltűnt az olasz Missoni divatház vezetőjét szállító repülőgép.

Nagy erőkkel keresik szombat óta Venezuelában azt a kisrepülőgépet, amely előző nap tűnt el a latin-amerikai országban, fedélzetén az olasz Missoni divatház vezérigazgatójával és öt másik emberrel. A keresés egyelőre eredménytelen. Illetékesek szerint 24 órával azután, hogy a Los Roques üdülőszigetről rövid útra indult BN-2 Islander típusú gép eltűnt a radarképernyőkről, a repülőnek még semmilyen nyomát nem találták.

Az utóbbi években a szállodaiparba is beszálló Missoni Rt. egyik tisztségviselője, a társaság észak-olaszországi központjából távozóban szombat délután szintén azt mondta, hogy nincs hírük a repülőgépről, amelyen Vittorio Missoni vezérigazgatón kívül felesége Maurizia Castiglioni, a házaspár két olasz barátja és a kétfős venezuelai személyzet tartózkodott.

Missoninak a családi üzletben tevékeny szerepet játszó öccse, Luca szombaton Venezuelába utazott, hogy figyelemmel kísérje az eltűnt gép utáni kutatást, amelyben az olasz sajtó szerint repülőgépek, motorcsónakok és helikopterek mellett egy különleges óceánkutató hajó is részt vesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik