Nagyvilág

Elraboltak egy újszülöttet Franciaországban

A tettes szociális munkásnak adta ki magát, és az alvó anya mellől vitte el a kétnapos csecsemőt a kelet-franciaországi Nancy egyetemi szülőotthonában.

Az eset még kedd este történt. A 16-20 év körüli, kórházi ruhába öltözött gyanúsított bement a szülőotthon egyik szobájába, ahol két anya feküdt csecsemőjével. Egyikük még ébren volt, ő visszautasította, hogy a nő elvigye mellőle gyerekét, de a másik anya már aludt, így az ő babáját, Lucas-t szó nélkül magával vitte – mondta el az ügy részleteit egy illetékes forrás. A térfigyelő kamerák ugyan rögzítettek képeket a feltételezett tettesről, de a nyomozók egyelőre nem tudták azonosítani.

A nancy-i ügyészség szerda reggel „emberrablási riasztást” adott ki (Franciaországban ilyen rendelkezésre 2006 óta van lehetőség), amelynek keretében minden lehetséges csatornán keresztül – televízióban, rádióban, valamint a pályaudvarok és autóutak hirdetőtábláin –, a tettesről részletes személyleírást adva mozgósítják a lakosságot, hogy segítsék a hatóságokat a csecsemő és az emberrabló keresésében.

Franciaországban ritkán, évente egyszer-kétszer fordul elő hasonló eset, idén ez már a harmadik. Legutóbb augusztusban egy dél-franciaországi szülőotthonból raboltak el egy csecsemőt, akit aztán másnap épségben megtaláltak. Feltételezett elrablója egy 19 éves nő volt, aki személyiségzavarban szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik