Nagyvilág

Megműtötték Nelson Mandelát

mandela (Mandela, Nelson Mandela)
mandela (Mandela, Nelson Mandela)

A 94 éves volt dél-afrikai államfő epekövét távolították el, miközben még a tüdőfertőzéséből sem gyógyult ki.

Nelson Mandelát december 8-án szállították be kivizsgálásra a főváros, Pretoria mellett lévő katonai kórházba.

Az apartheid ellenes harc jelképének tartott 94 éves politikus továbbra is lábadozik tüdőfertőzéséből. Az orvosok vártak az endoszkópos beavatkozással, amíg Mandela állapota javul a tüdőfertőzés után. Az epekőműtét sikeres volt, Mandela lábadozik – tudatta közleményében Mac Maharaj elnöki szóvivő.

A Nobel-békedíjas politikusnak korábban is voltak problémái a tüdejével, miután 1988-ban, 27 éves börtönbüntetése vége felé gümőkórban megbetegedett. Míg orvosai akkor az mondták, hogy a betegség nem okozott maradandó károsodást a szervezetében, orvos szakértők szerint a tbc évekkel később is gondokat okozhat a fertőzötteknek.

2011 januárjában egyszer már szüksége volt kórházi kezelésre egy légúti fertőzés miatt, de akkor egy johannesburgi közkórházba vitték, ahol kíváncsiskodó újságírók, valamint a megerősített őrség miatt valóságos káosz alakult ki körülötte. A hadsereg akkor döntött úgy, hogy saját maga gondoskodik a volt elnök orvosi ellátásáról.

Az 50 milliós Dél-Afrikában Mandela nagy tiszteletnek örvend, többek között azért, mert az évszázados fehér rasszista uralom után képes volt áthidalni a faji különbözőségek okozta szakadékot.

Ötéves elnöki mandátumának kitöltése után Mandela visszavonult a közélettől. Legutóbb a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon jelent meg a nyilvánosság előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik