Nagyvilág

Tömegverekedés az ukrán parlamentben

Képviselők verekedtek össze az ukrán parlament csütörtöki ülésén.

A politikusok nem először próbálták ezen a módon rendezni vitás ügyeiket. A szerdai, első ülésnapot szintén kisebb-nagyobb összetűzések tarkították.

A kormányzó párt és az ellenzék összeszólalkozása csapott át tömegverekedésbe az új összetételű ukrán parlament csütörtöki ülésnapján. A vita akkor fajult el, miután az ellenzék a kormánykoalíciót választási csalással vádolta meg. A honatyák a verbális eszközöket félretéve ököllel próbálták bizonyítani igazukat.

Tegnap a parlamentbe első alkalommal bejutott, nacionalista Szabadság párt képviselői szétvágták az ukrán parlament előtti kerítést, ezután pedig kisebb tömegverekedés tört ki köztük és az őrség között.

A felvételen nem látszik, de Vitalij Klicsko is a teremben volt. Az ellenzéki politikussá avanzsált nehézsúlyú világbajnok öklöző úgy nyilatkozott, hogy amíg lehet, nem kíván beavatkozni az Ukrán Legfelső Tanácsban folyó tömegverekedésekbe.

Az Egyesült Államokban úgy tartják, hogy a hivatásos bokszolók ökle fegyvernek minősül. Ebből kiindulva egy világbajnok öklét nyugodtan lehet atomfegyvernek tekinteni – nyilatkozta Klicsko a frissiben megalakult ukrán törvényhozás első két napján kialakult adok-kapok után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik