Nagyvilág

A magyar katonákat szeretik a legjobban az afgánok

Magyar-katonak-Afganisztanban(210x140)(1).jpg (afganisztán, magyar katonák, )
Magyar-katonak-Afganisztanban(210x140)(1).jpg (afganisztán, magyar katonák, )

"Jobbak a magyarok, mint a többiek, kedvesebbek és tisztelettel bánnak az emberekkel, nem elnyomóként viselkednek."

A magyar katonákat kedvelik leginkább az afgán civilek, és velük szeretnek legjobban együtt dolgozni az Afgán Nemzeti Hadsereg (ANA) katonái is – jelentette ki Mohammad Salim Ahmadi, az ANA alezredese hétfőn az MTI különtudósítójának adott interjújában.

A főtiszt – aki Németországban és Törökországban tanult – szólt arról is: mindenképpen béke lesz az országban hamarosan, és ezt, ha kell, a tálibokkal együtt érik el. Megjegyezte, tisztában vannak az ország korlátaival, “tudjuk, hogy Afganisztán szegény és a körülmények rosszak, de nem adjuk fel, ahogy a múltban sem”. A háború után hasonló lesz a helyzet, mint közvetlenül a szovjet kivonulás után, és az ország újra egységes lesz – tette hozzá.

Az alezredes annak a katonai tábornak a parancsnoka, ahol a magyar katonák a horvátokkal közösen képeznek ki afgán katonákat. A honvédség logisztikai mentorcsoportjában jelenleg tizenegyen szolgának Kabulban; a hathetes felkészítés alatt egyebek mellett karbantartásra, főzésre, gépjárművezetésre és más ellátó szolgálatra oktatják az afgánokat.

Egy másik afgán főtiszt, Abdul Rahman őrnagy, aki a magyar légi kiképzők helikopteres tanfolyamán vesz részt Kabulban, az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy kiváló a kapcsolat a magyar katonák és a helyiek között. Több olyan afgán pilóta is van, aki régen a Szovjetunióban együtt járt iskolába a magyar mentorokkal. A magyarokkal való kiváló viszony annak is köszönhető, hogy “nagyon sok afgán tanult valamikor Magyarisztánban, ezek az emberek pedig jó emlékekkel tértek vissza, így az országnak és a magyar katonáknak jó a hírük” – mondta.

A honvédség légi kiképző csoportja (Mi-35 Air Mentor Team) 2010 nyarán kezdte meg munkáját Kabulban; jelenleg tizenketten dolgoznak a csoportban, a mandátumuk 2013 májusáig szól. Elsődleges feladatuk az afgán légierő harci helikoptereseinek elméleti és gyakorlati kiképzése.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) adatai szerint összesen mintegy ezer magyar katona teljesít szolgálatot valamelyik külföldi misszióban; a legtöbben Afganisztánban, Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában állomásoznak.

A magyar katonák koszovói békefenntartó tevékenységéről, valamint arról, hogyan élnek katonáink a pristinai KFOR-táborban, az FN24 helyszíni tudósításában olvashat>>>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik