Nagyvilág

„Az év embere” lehet a Pussy Riot

pussy-riot(1)(960x640).jpg (pussy riot)
pussy-riot(1)(960x640).jpg (pussy riot)

A Time magazin szerint az orosz punkcsapat különösen súlyos árat fizetett a politikai véleménynyilvánításért.

A Pussy Riot orosz punkcsapatot is jelölte „Az év embere” díjra a Time magazin. A lap azzal indokolta a jelölést, hogy a feminista csapatnak különösen nagy árat kellett fizetnie azért, mert kinyilvánította politikai véleményét.

A Pussy Riot feminista punk-rock együttes azzal lett világhírű, hogy előre megszervezett koncertek helyett botrányos villámcsődületeket tartott, rendszerint politikai üzenettel.

A feminista punkegyüttes tagjai februárban az orosz ortodox egyház központi templomában maszkban, gitárral a nyakukban “imádkoztak” a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyin azóta megválasztott orosz államfőt. Az együttes három tagját augusztusban két-két év börtönbüntetésre ítélte a bíróság “vallási gyűlölet által motivált garázdaság” címén.

A Pussy Riot két tagját nevelőtáborokba vitték, a harmadik lány esetében a fellebbviteli bíróság októberben felfüggesztette a büntetés végrehajtását.

Az év embere címet megkapta már Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, Barack Obama amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik