Nagyvilág

Pucéran a szabadságjogokért

Egy korszak érhet véget San Franciscóban: be akarják tiltani a nudizmust.

A kaliforniai városban eddig bárki kedve szerint megjelenhetett közterületen ruha nélkül. Most azonban a városi tanács egyik tagja, a demokrata párti Scott Weiner a hozzá érkező panaszok miatt megelégelte a szemérmetlen viselkedést, és benyújtott egy törvénytervezetet, amelyet a városi tanács első körben el is fogadott.

A nudisták heves tiltakozással reagáltak a törvénytervezet hírére, úgy érzik, ezzel szabadságjogaikat sértik meg. Szerintük a város szellemét is rombolja a döntés, hiszen San Francisco eddig köztudottan nyitott volt a véleménynyilvánítás minden formájára.

A nudisták tiltakozásul utcára vonultak, és egy keresetet is benyújtottak a szövetségi bíróságra, kérve azt, hogy védje meg szabad véleménynyilvánításhoz való jogukat. A tüntetők a városháza elé vonultak ruhátlanul, sőt, többen meztelenre vetkőztek a bírósági meghallgatás alatt is.

A törvény végleges elfogadásához szükség van még egy szavazásra, illetve a város polgármesterének is meg kell erősítenie a döntést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik