Nagyvilág

Mozgósítás Izraelben

Az izraeli hadsereg 75 ezerre bővíti a Gázai övezetben esetleg szükségessé váló szárazföldi művelethez mozgósítható tartalékosok számát - jelentette este az izraeli tízes tévécsatorna.

A hadsereg egy szóvivője ezzel párhuzamosan cáfolta, hogy a nap folyamán egy palesztin rakéta leszállásra kényszerített volna egy harci gépet. Ezt előzőleg a Gázai övezetet irányító palesztin szervezet, a Hamász katonai szárnya, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok közölte.

Ugyancsak a hadsereg jelentette be, hogy megkezdte három, a Gázai övezetbe vezető vagy azzal határos út lezárását a polgári közlekedés elől. Ez az intézkedés egy lehetséges izraeli katonai felvonulásra utalhat a térségben.

Egy újabb, a Gázai övezet keleti részében végrehajtott izraeli támadásban pénteken palesztin adatok szerint három fivér vesztette életét. Gázavárosi hatóságok azt közölték, hogy civil áldozatokról van szó.

Későbbi értesülések szerint az Ezzedín al-Kasszám Brigádok egyik vezetőjéről és testvéreiről van szó. Az autóban ülő Ahmed Abu Jalal és társai ellen egy menekülttábor közelében intéztek légicsapást.

Ezzel már 27-re emelkedett az izraeli offenzívában megölt palesztinok száma, köztük 12 polgári személy. Izraelben három halálos áldozata és 20 sebesültje van eddig a palesztin rakétatámadásoknak.

Az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok tagjai pénteken kivégeztek egy férfit, akit Izraellel való kollaborációval vádoltak.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke pénteken televíziós nyilatkozatot tett, amelyben kijelentette, hogy az izraeli hadművelet nem tántorítja el a hatóságot attól a szándékától, hogy még ebben a hónapban ENSZ-státusának – az államiságra egyértelműen utaló – átminősítését kérje. Megerősítette, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár “két vagy három napon belül” a palesztin területekre látogat.

Abbász arra kérte az Arab Liga elnökét is, hogy szombaton vagy vasárnap látogasson el a Gázai övezetbe – jelentette a MENA egyiptomi hírügynökség. A palesztin elnök azt kérte, hogy Nabíl al-Arabi egy arab külügyminiszterekből álló küldöttség élén látogasson el az övezetbe.

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő pénteken azzal vádolta az izraeli vezetőket, hogy választási megfontolásokból rendelték el a gázai offenzívát, tekintettel a januárban esedékes izraeli parlamenti választásokra. Az Anadolu török hírügynökségnek nyilatkozva Erdogan emlékeztetett, hogy az izraeli hadsereg 2008 decemberi és 2009 januári gázai hadművelete szintén választások előtt zajlott le.

Erdogan közölte, hogy még péntek este telefonon megvitatja a konfliktust Barack Obama amerikai elnökkel, és Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárhoz is azzal a kéréssel fordult, hogy szeretne beszélni velük a helyzetről. Hangsúlyozta, hogy hétvégi egyiptomi látogatásán Mohamed Murszi egyiptomi elnökkel is megvitatja a témát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik