Nagyvilág

Édes testrészeket esznek

Tüdősüti, szívsüti, málnás vérsejt-édesség, az Eat Your Heart Out 2012 látogatóinak nem elég csak az édességet szeretniük, az sem árt, ha nem undorodnak a vér és a hús látványától.

A londoni Patológia Múzeumban nem számít kannibalizmusnak, ha valaki jóízűen beleharap egy tüdőbe vagy megkóstol egy szívet. A „szervsütemények” külsőleg annyira megegyeznek ugyan a valódi szervekkel, mintha a halottasházból szállították volna oda őket, de mindegyik a legfinomabb alapanyagokból készült.


A képre kattintva galéria nyílik!
Fotó: EPA / Facundo Arrigabalaga

A kiállítás megálmodóinak célja nem pusztán a gyengébb idegzetűek megbotránkoztatása volt, a tárlat tervezői szerint ugyanis van kapcsolat a halál és a sütemények között. Carla Connolly patológus példaként a halotti süteményeket említi, illetve az endo-kannibalizmust, mely számos törzsi kultúrában volt elfogatott, vagyis barátságból szabad enni embert, mert egy halottat jobb egy barátban eltemettetni, mint a fagyos földben. A kiállítás látogatói pedig bátran eltemethetik magukban akár az emberi test összes szervét.

A kiállított sütemények abszolút ínyencségek a gyermekek számára is, akik valószínűleg nem tudják, hogy épp egy fekélyes lábat vagy egy szemölcsöt fogyasztanak el jóízűen. Itt ugyanis nem csak az egészséges, hanem a beteg szerveket is bemutatják, oktatási céllal.

Aki pedig megszomjazott a tárlat látogatása közben, kifelé menet felhörpinthet egy székletmintának álcázott csokilikőrt, vagy egy kis whiskyt vizeletmintavételre használt üvegcséből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik