Nagyvilág

Kalózok támadtak meg egy francia hajót

Nigéria partjainál elraboltak a hajó fedélzetéről hat orosz és egy észt matrózt - közölte szerdán honlapján a vállalat, a párizsi székhelyű Bourbon SA.

Az eset hétfőn történt a Niger folyó kőolajban gazdag deltája közelében. A Bourbon hajókat bocsát az olaj- és gázipari cégek rendelkezésére. A megtámadott hajón dolgozó további kilenc matróznak sikerült elmenekülnie. A cég azonnal mentőegységet menesztett a térségbe, hogy kiszabadítsa alkalmazottait – tette hozzá a Bourbon közleményében. A társaság szóvivője nem volt hajlandó további részleteket elárulni az esetről.

Ebben a térségben egyre több a kalóztámadás. A hajókat általában rakományukért – leginkább a szállított üzemanyagért – támadják meg, és ennek megszerzése után az elrabolt tengerészeket rendszerint szabadon engedik, noha az emberrablás is jövedelmező tevékenység a bűnözők számára a deltavidéken, amely Afrika legnagyobb energiaipari központja.

Külföldi cégek több mint 50 éve termelnek ki kőolajat a Niger deltájában. Noha ebből a nigériai kormánynak is több milliárd dollár haszna származik, a deltavidék lakossága nagy szegénységben él. Az országrészben 2006-ban felkelés tört ki, amelyet közvetlenül az robbantott ki, hogy szélsőségesek és köztörvényes bűnözők felrobbantottak több vezetéket, és külföldi munkásokat raboltak el.

A lagosi kormány 2009-ban amnesztiát, rendszeres segélyt és képzést ajánlott a lázadóknak. Bár a felajánlott előnyökben végül kevesen részesültek, az erőszakcselekmények száma jelentősen csökkent. Mindazonáltal még mindig történnek támadások és emberrablások, de ezeket állítólag olyan kisebb szervezetek követik el, amelyek nem írták alá a 2009-es amnesztiamegállapodást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik