Nagyvilág

Obama igent mondott kérőinek

Változatlan összeállításban szállnak ringbe a demokraták a novemberi elnökválasztáson.

Barack Obama és Joe Biden péntekre virradó éjjel elfogadta újrajelölését az amerikai elnöki illetve alelnöki posztra a demokraták charlotte-i országos konvencióján. Mitt Romney republikánus elnökjelölt és Paul Ryan alelnökjelölt a két kihívó, őket kell legyőzniük november 6-án azért, hogy ne legyen váltás a Fehér Házban.

Joe Biden beszédében Obamaelnöki alkalmasságát méltatta, azt, hogy „mindig volt bátorsága meghozni a kemény döntéseket”. Ezt az állítását az amerikai autóipar megmentésével és az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének likvidálásával támasztotta alá. „Oszama bin Laden halott, a General Motors pedig él” – ismételte meg saját, szállóigévé vált mondását.

Nem mulasztotta el megemlíteni, hogy a republikánusok elnökjelöltje, Mitt Romney veszni hagyta volna az autóipari óriásokat, és saját bevallása szerint nem költött volna milliárdokat egyetlen ember megsemmisítésére. Pedig, mint arra Biden felhívta a figyelmet, mindkét esetben olyan ügyről volt szó, ami létfontosságú az Egyesült Államok számára.

„Amerika nincs hanyatlófélben” – hangoztatta Biden, a republikánusok állítását cáfolva, hozzátéve, hogy az ország csakúgy mint mindig, most is ki fog lábalni a nehézségekből. „Amerika legjobb napjai még előttünk állnak” – mondta az alelnök, és Obamára, valamint saját magára utalva kijelentette: – “Befejezzük a küldetést!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik