Nagyvilág

Barosso szerint nincs egyféle megoldás a válságra, de az euró kell

euró-dollár (euró, dollár, valutaárfolyam)
euró-dollár (euró, dollár, valutaárfolyam)

Az euró fenntartásáért mindent meg kell tenni, a jóléti rendszert meg kell őrizni, az integrációt pedig mélyíteni kell az Európai Bizottság elnöke szerint.

Az Európai Központi Banknak és az euróövezet országainak mindent meg kell tenniük a közös valuta fennmaradásáért – mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az Alpbach konferencián csütörtökön.

Az Európa előtt álló problémákra nincs univerzális megoldás, az egyes országoknak folytatniuk kell a strukturális reformokat anélkül, hogy leépítenék a jóléti rendszert, és el kell mélyíteni az integrációt – hangsúlyozta az elnök az ausztriai gazdasági fórumon.

„Egyszerűen nem maradhatunk ott, ahol vagyunk, és pláne nem térhetünk vissza a korábbi status quóhoz” – mondta Barroso. Hozzátette, hogy a további integráció nem ideológiai kérdés, hanem rendszerszintű követelmény.

Barroso kitért a válság szociális dimenzióira is, kiemelve a fiatalkorúak munkanélküliségének kérdését. „A válság szociális kihatása éket verhet a politikusok és választóik, és közvetve az Európai Unió és polgárai közé” – mondta.

A bizottság elnöke szerint az év végéig meg lehet teremteni a bankuniót, azaz az eurózóna bankjainak közös felügyeletét, és ezzel megtenni a „következő konkrét lépést az euróövezet jövőjébe vetett bizalom erősítése érdekében”. A bizottság erre vonatkozó javaslatát szeptember 12-én terjesztik elő. Eredetileg szeptember 11. volt a kitűzött dátum, de így a javaslat közzététele egybeesne az Európai Parlament ülésével, amelyen Barroso értékeli az Európai Unió helyzetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik