Nagyvilág

70 lányt rendeltek a pesti orgiára

Gellért-fürdő (gellért fürdő, )
Gellért-fürdő (gellért fürdő, )

A prostituáltakat karkötővel jelölték, szolgáltatásaikat akkurátusan könyvelték - írja a Blikk a Handelsblatt alapján.

Ezúttal is a legnagyobb német gazdasági napilap közölt részleteket abból a belső vizsgálati anyagból, amely már a botrány kirobbanása után elkészült, de eddig zárolták. A négy évvel ezelőtti szexpartira tavaly derült fény. A korábbi laphírek szerint a Hamburg-Mannheimer (ma: ERGO Életbiztosító) száz legjobb értékesítője jutalomként kapta az orgiát.

A nők száma néhány jutalmazott szerint megközelítette a százat, de a mostani anyag szerint valójában 20 prostituált és 50 hostess állt rendelkezésre. A belső vizsgálati anyag szerint a parti előtt két „tesztutat” is megejtettek Budapestre. A főszervező a cég egyik részlegvezetője volt, akinek a budapesti exbarátnője mozgósította piros lámpás kapcsolatait.

A jelentésben a lap szerint az is benne van, hogy a fővárosi rendőrség feje személyesen engedélyezte, hogy a Gellért éjfél helyett hajnali négyig üzemelhessen. Cserébe sógora a másnapi csapatebéden hegedült. Ez azonban feltehetőleg téves információ, hisz a rendkívüli nyitva tartás engedélyezése idehaza jegyzői hatáskör – teszi hozzá a Blikk.

Mint korábban a Hír24 megírta, Németországban a szexparti miatt a Hamburg-Mannheimer igazgatótanácsának értékesítési felelőse és a biztosítótársaság értékesítési igazgatója ellen feljelentést tett az ERGO konszern. Hűtlen kezelés gyanúja alapján. Már egyikük sem dolgozik a társaságnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik