Nagyvilág

Ezrek tüntettek a feminista punkegyüttesért

Jogvédők és hívek ezreinek tiltakozása ellenére csütörtökön vádat emeltek a Pussy Riot elnevezésű orosz feminista punkegyüttes három tagja ellen.

Nagyezsda Tolokonnyikovát, Jekatyerina Szamucevicset és Marija Aljohinát garázdasággal vádolták meg. A hatóság szerint a három fiatal nő „vallási gyűlöletből és a különböző társadalmi csoportokkal szembeni ellenségeskedésből fakadóan” cselekedett, amikor egyházi épületben „provokatív és sértő cselekedetet” hajtott végre.

A zenei formáció tagjai februárban botrányt keltő „punkimát” adtak elő a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban. Az orosz ortodox egyházat évszázados alapjaiban alázták meg – idézett a vádiratból a Kommerszant című politikai-gazdasági napilap internetes változata.

A színes miniruhában és rikító színű maszkban fellépő öt fiatal lány a március 4-ei elnökválasztás előtt két héttel választotta akciója helyszínéül az orosz ortodox egyház főtemplomát. A formáció tagjai az egyik oltár előtt azt énekelték: „Szűzanya, kergesd el Putyint!” Akciójukat videóra vették, és feltették a világhálóra.

Közülük csak hármukat vették őrizetbe, és tartották őket hónapokig vizsgálati fogságban. Mindannyian kisgyermekes anyák, ketten egyedül nevelik gyermeküket. Szabadon engedésüket többször kérték ügyvédjeik, és szót emeltek értük neves jogvédők, művészek is.


Nagyezsda Tolokonnyikova, a Pussy Riot egyik tagja fogságban
Fotó: AFP

Szergej Nyikityin, az Amnesty International moszkvai irodavezetője felesleges és túl kegyetlen intézkedésnek tartotta a fiatal anyák vizsgálati fogságban tartását. Az orosz államfő mellett működő emberjogi tanács elnöke is azonnal kiállt a Pussy Riot mellett. Mihail Fedotov is túlzásnak tartotta a bűnügyi eljárást.

A pravoszláv egyház álláspontja szerint azonban a tettesek megérdemlik, hogy bíróság elé állítsák őket „istenkáromló és a hívőket hitükben megsértő” cselekedetükért. Hívők ezrei írták alá ugyanakkor márciusban azt a petíciót, amely arra szólítja fel az egyházat, hogy bocsásson meg az elkövetőknek.

Az ügyészség átadta az ügyet a bíróságnak, de a tárgyalás napját még nem tűzték ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik