Nagyvilág

Brutális vihar fenyegeti Floridát

Szükségállapotot hirdettek a közelgő Debby nevű trópusi vihar miatt hétfőn Floridában.

“A Debby súlyos fenyegetést jelent Floridára és megköveteli, hogy gyorsan meghozzuk az elővigyázatossági intézkedéseket” – jelentette be a szövetségi állam kormányzója. Ha szükséges, a különböző közintézményekbe felhasználhatják menekítik majd a lakosokat – tette hozzá Rick Scott.

A Debby központi magja még meg sem érkezett a szárazföld fölé, de a vihar már most súlyos károkat okozott Floridában: mintegy 35 ezer embernél megszűnt az áramszolgáltatás, s egyes helyeken tornádók is kialakultak. A Miamiban működő hurrikánközpont szerint Florida északnyugati részében akár 30 centiméternyi eső is lehullhat.

A Debby miatt vasárnap már Louisiana államban is szükségállapotot hirdettek ki. A vihar következtében leállított ipari kapacitások miatt kiesett az amerikai kőolaj-kitermelés 22,7 százaléka. A földgáz esetében ez az arány 22,9 százalék. A tengeri fúrótornyok személyzetét több helyen evakuálták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik