Nagyvilág

Diktátort támogató film miatt áll a bál Chilében

Augusto Pinochet (augusto pinochet, )
Augusto Pinochet (augusto pinochet, )

Tiltakozásokhoz vezetett Chilében, hogy a hét végén be akarnak mutatni egy Augusto Pinochet tábornokról, a dél-amerikai ország egykori diktátoráról készült új dokumentumfilmet, amely a gyűlölt tábornok mellett áll ki.

Az alkotás vetítése ellen a Pinochet vezette katonai rezsim áldozatainak hozzátartozói szerveztek felvonulást Santiago de Chilében. A tiltakozók szerint a film “érzéketlen”. A kormány a kifogások ellenére jelezte, nem tiltja be a mű vetítését, mert azt magánszervezésű eseményként hirdették meg.

A puccsal 1973-ban hatalomra került tábornok uralma 1990-ben ért véget, ez idő alatt mintegy háromezer ember tűnt el vagy vált a junta áldozatává. Agusto Pinochet 2006-ban halt meg.

A dokumentumfilm ellen tiltakozók a rezsim egykori vallatóközpontja előtt tartották felvonulásukat, Santiagóban. A résztvevők közül sokan áldozatul esett hozzátartozóik fényképét viselték ruhájukon.

“Chilében államilag támogatott terrorizmus működött, a rezsim embereket tüntetett el, kínzások voltak, kivégzések. Chileiek százainak volt része a szisztematikus erőszakban. Nem engedhetjük ezt. Nem hagyhatjuk, hogy tisztelegjenek mindez előtt” – mondta Alejadnra Arriaza, egy emberjogi tömörülés képviselője.

A Pinochet című filmet vasárnap vetítik egy santiagói moziban. A vetítés szervezői szerint az alkotás olyannak mutatja be a tábornokot, amilyen valójában volt, nem pedig úgy, ahogy a sajtó – kegyetlen diktátorként – lefestette. Az eseményre jobboldali politikusokat és a chilei haderő korábbi tagjait is meghívták.

Noha Augusto Pinochet kis híján negyven évvel ezelőtt hajtott végre államcsínyt, helyi beszámolók szerint személye mind a mai napig megosztja a chilei közvéleményt: egyes emberek számára hős, aki megmentette Chilét a kommunizmustól, másoknak viszont brutális gyilkos, akit szidalmazni, és nem ünnepelni kellene – jelentette a BBC brit közszolgálati adó a tudósítójára hivatkozva

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik