Nagyvilág

A szlovák vasút nem áll meg Dunaszerdahelyen

Elutasította a szlovák államvasutak, hogy magyar nyelvű feliratot helyezzen ki a dunaszerdahelyi pályaudvar épületén.

A vasúttól a Pázmáneum polgári társulás kérte a felirat elhelyezését Dunaszerdahelyen, miközben révkomáromi Fontos vagy! civilszervezet is ugyanebben az ügyben fordult a szlovák államvasutakhoz, ám ők a révkomáromi vasúti pályaudvaron szerették volna kihelyeztetni a magyar feliratokat. Mindkét szervezet a a kisebbségi nyelvhasználati törvény vonatkozó – a magyar feliratok elhelyezését lehetővé tevő – szabályozására hivatkozva fogalmazta meg kérését.

Azonban a szlovák államvasutak által küldött válaszlevelek is ugyanazt az – elutasító – álláspontot tartalmazták.

A szlovák államvasutak (ZSR) három pontban indokolta a civil aktivisták kérésének elutasítását. A vállalat levelében többek közt arra mutat rá, hogy a kért változtatáshoz nincs meg a jogköre. A válaszlevél szerint a vasúti törvény értelmében az állomásnév megváltoztatása a vasúti közlekedés regulációját ellátó hivatal (ÚRZD) hatáskörébe tartozik. Az indoklás második része arról szól, hogy ez a hivatal ugyan dönthet a megnevezés megváltoztatásáról, de az új név kizárólag szlovák nyelvű lehet. Az indoklás harmadik része arra utal, hogy Szlovákiában a vasúti megállók nevei nem azonosak az adott település nevével, ezért ez sem indokolja a változtatást.

A vasút válaszlevele kapcsán Karaffa Attila, a Pázmaneum polgári társulás ügyvezetője azt nyilatkozta: “a hivatali egymásra mutogatás, valamint az összehangolatlan és kellő alaposság nélkül előkészített törvények ismét annak a bizonyítékai, hogy a magyar érdekek másod- vagy harmadrendűek.” A társulás ennek ellenére továbbra is szorgalmazni fogja a felvidéki magyar közösség jogainak gyakorlati érvényesítését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik