Nagyvilág

Halálosan megfenyegették az olasz miniszterelnököt

Két olasz napilapnak írt levélben halálos merénylettel fenyegette meg Mario Monti miniszterelnököt a tavaly december óta ismételt terrorista akciókról ismert anarchista csoport.

“”Monti a hátralevő hét célpontunk egyike. A Népnek nem érdeke Európában maradni, hogy ezzel megmentse a bankokat. A Néptől kaptunk mandátumot, és életünket is feláldozzuk az igaz ügyért. A Nép megadóztatása a Nép kirablása. Éljen a FAI, éljen az anarchia!”” – fogalmazott a FAI (Informális Anarchista Föderáció) rövidítéssel ismert anarchista szervezet három oldalas politikai kiáltványa.

A célpontok között megnevezték az Equitalia adóügynökség dél-itáliai központjának igazgatóját is. Az írógéppel írt levelet a Calabria Ora és a Gazzetta del Sud dél-olasz napilapok postaládájában helyezték el.

A hatóságok hangsúlyozták, hogy hiába az aláírás, a levél származását kétségek övezik. Pártok és társadalmi szervezetek azonnali szolidaritásukat fejezték ki Monti irányába, és elítélték az egyre fenyegetőbb “terrorista stratégiát”.

A FAI már több levélbombát küldött az Equitalia olaszországi hivatalaiba. A legelső robbanószerkezettel teli boríték tavaly decemberben az Equitalia római vezérigazgatójának kezében robbant fel. Szintén decemberben lövedékkel teli borítékot kapott Gianni Alemanno, Róma főpolgármestere és számos párt vezetője is. Az anarchista csoport vállalta magára a Roberto Adinolfi, a Finmeccanica katonai konszernhez tartozó Ansaldo atomkutató nagyvállalat ügyvezető igazgatója elleni merényletet is, akit május 7-én a nyílt utcán lábon lőttek.

A merényleteket követően a belügyminisztérium több mint négyszázra becsülte az esetleges terrorista merényletek célpontjait képző személyek létszámát, és a fegyveres erők katonáival biztosított védelmet az olasz és a multinacionális cégek, többek között az Equitalia és a Finmeccanica vezető menedzsereinek. A Finmeccanica munkásszakszervezetei bejelentették, hogy egy órás sztrájkot tartanak a terrorizmus ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik