Nagyvilág

Feketén építkezett a szlovák elnök fia

Ivan Gašparovič szlovák államfő fia, Ivo feketén építi villáját a pozsonyi Bôrik kormányhotel közelében.

Pozsony-Óváros már megkezdte eljárását a villához szükséges pótengedélyt, illetve a bontást illetően – írja a Nový Čas pénteki számára hivatkozva a parameter.sk. Gašparovičék nem a korábban kiadott engedély szerint építkeznek, hanem mintegy további háromméteres részt felhasználtak. “A helyszínen készített felvételek, valamint az állami építésügyi felügyelet észrevételei alapján kétségtelen az engedély megszegése. Az a tényt, hogy az engedély nélküli építkezés a területi végzéssel és a kiadott engedéllyel ellentétesen történik, észrevehető más közterületekről is, az építtető telkére való belépéskor.

Jelenleg már a pótlólagos engedély benyújtására megszabott 60 napos határidőn belül vagyunk. Egy szélsőséges végkifejlete lehet a történetnek, hogy elrendelik a feketén épített épületrészek bontását. Az illetékes hivatal közlése szerint ez akkor valósulhat meg, ha a pótlólagos engedélyre vonatkozó kérvényt nem nyújtják be időben, vagy annak elbírálása során olyan tények merülnek fel, amelyek az építkezés közérdekkel való ellentétéről tanúskodnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik