Nagyvilág

Arat a terror – négy robbantásos merénylet Ukrajnában

Négy robbanás volt pénteken az ukrajnai Dnyepropetrovszkban, s mint az Interfax hírügynökség internetes kiadása jelentette, több ember megsebesült.

Először egy szemetestartályba rejtett pokolgép robbant fel a kelet-ukrajnai város központjának egyik villamosmegállójában. A detonáció öt embert megsebesített, közülük hármat súlyosan.

Negyven perccel később a városi pályaudvar előtti téren történt robbanás. Egyelőre nincs információ arról, hogy a második detonációnak voltak-e áldozatai.

A harmadik detonációban három ember sebesült meg, míg a negyedik robbantásnak – amely az első detonáció helyszínének közelében történt – nem voltak áldozatai.

Az ukrán katasztrófavédelem híradása szerint legalább hét sérültje vana  merényletsorozatnak. A robbantások péntek délben kezdődtek Kelet-Ukrajna legnagyobb iparvárosában. Nem hivatalos források feltételezik, hogy az eddig ismertnél több lehet a sebesültek száma.

Az első pokolgép helyi idő szerint nem sokkal déli 12 óra előtt lépett működésbe az 1-es villamos egyik megállójában. A robbanószerkezetet egy szemétkosárban helyezték el. A detonáció következtében – különböző források szerint – 3-5 ember sérült meg, és a villamos két kocsija is megrongálódott.

Mintegy félóra elteltével a város központi pályaudvarának közelében lévő mozinál történt robbanás. A pokolgép ezúttal is egy szemétgyűjtőben robbant. Itt ketten sebesültek meg, az egyik egy közeli technikum diákja, aki a fülén sérült meg.

A harmadik detonációról Dnyepropetrovszk Smidt utcájából érkezett jelentés. A mentők egy nőt szállítottak el a helyszínről, aki a karján szenvedett roncsolt sérüléseket. A negyedik bomba a helyi Opera közelében robbant fel, szintén egy villamosmegállóban. Innen egyelőre nem érkezett jelentés sérültekről.

A rendőrség lezárta a főbb útvonalakat. A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el. Egyelőre azt sem tudni, hogy volt-e bármilyen előzetes figyelmeztetés a robbanásokkal kapcsolatban, és arról sincs információ, hogy várhatók-e még további robbantások a kelet-ukrajnai városban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik