Nagyvilág

Egyiptom nem szállít több gázt Izraelnek

Egyiptom felmondta az Izraellel kötött hosszú távú földgázszállítási megállapodást - jelentették be vasárnap az illetékes hatóságok arra hivatkozva, hogy az üzletet lebonyolító vállalat nem tartotta be a szabályokat.

Az Egas egyiptomi gáztermelő és az egyiptomi kőolaj- és gázipari hatóság közölte a távvezetéket működtető East Mediterranean Gas Company (EMG) nevű céggel, hogy “érvénytelenítik a vele kötött szerződést, mert nem teljesítette a benne foglalt feltételeket” – mondta el az Egas elnöke.

Az EMG jogtalannak és rosszhiszeműnek minősítette az egyiptomi döntést, és követeli a visszavonását. A nemzetközi részvénytulajdonosok felmérik a lehetőségeket és törvényes ellenlépéseket, és saját kormányaikhoz fordulnak támogatásért – közölte a cég.

Kairó még a tavaly februárban hatalmától megfosztott Hoszni Mubarak elnöksége idején kötötte meg a gázszállítási szerződést Izraellel. Az arab országban sokan bírálják a szerződést, elsősorban amiatt, hogy a zsidó állam szerintük túl olcsón jut hozzá az energiahordozóhoz. A 2,5 milliárd dolláros szerződés értelmében Izrael évente 1,7 milliárd köbméter gázt vásárol 15 éven keresztül.

Egy egyiptomi illetékes hangsúlyozta: a szerződés felmondása nem politikai indíttatású volt. Állítása szerint az izraeli fél már néhány hónapja nem fizetett. Ezt Jigal Palmor izraeli külügyminisztériumi szóvivő cáfolta.

Juval Steinic izraeli pénzügyminiszter szerint a szerződés egyoldalú felmondása komoly politikai és gazdasági aggodalmakat okoz. Veszélyes precedens, amely árnyékot vet a két ország közötti békés viszonyra – fejtette ki véleményét.

Egyiptom fedezi Izrael gázfogyasztásának 43 százalékát, illetve Jordánia gázszükségletének 80 százalékát. Izrael az Egyiptomtól vásárolt földgázból állítja elő áramszükségletének a negyven százalékát. Tartani lehet attól, hogy az egyiptomi gázszállítások elmaradása áramkimaradásokat okoz a zsidó államban.

A gázt továbbító, Sínai-félszigetet átszelő vezetéket az elmúlt egy évben több robbantásos támadás érte, noha az üzemeltető állítása szerint újabb biztonsági intézkedéseket vezetett be.

Legutóbb április 9-én álarcos támadók el-Arís város térségében robbanószerkezetet helyeztek el a csővezeték mellett, majd távirányítással működésbe hozták. Egyiptom számos biztonsági problémával küszködik Mubarak uralmának megdöntése óta, és ez fokozottan érvényes a Sínai-félszigetre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik