Nagyvilág

Alaszkáig úszott a japán tini labdája

Visszakapja focilabdáját egy japán kamasz, akinek otthonát elmosta a tavalyi cunami, de labdája egész Alaszkáig sodródott, ahol megtalálták.

A labda több mint ötezer kilométeres utat tett meg a Csendes-óceánon át, míg Alaszka partjainál kötött ki. Egy radartechnikus találta meg, akinek japán felesége a hétvégén hívta fel a 16 esztendős Murakami Miszakit, hogy értesítse a jó hírről. A házaspár mielőbb vissza akarja juttatni a labdát a fiúnak.

“Nagy meglepetés volt. Nem gondoltam volna, hogy a labdám Alaszkáig jut. Mindenemet elveszettem a cunamiban. Úgyhogy most tényleg nagyon örülök” – mondott köszönetet Murakami.

A fiú még 2005-ben kapta a labdát korábbi iskolájából búcsúajándékként, amelyre neki címzett biztató szavakat írtak, ugyanis akkor került át egy másik iskolába.

A 2011. márciusi szökőár mintegy 19 ezer halálos áldozatot követelt Japán északkeleti partjainál. A Rikuzentakatából származó Murakami labdáját David Baxter radartechnikus találta meg idén márciusban a Middleton-sziget partjainál, 110 kilométerre délre az alaszkai szárazföldtől.

Mint az AP hírügynökséggel e-mailben közölte: sejtette, hogy a focilabda a japán cunamizónából származhat. Megemlítette, hogy egy kosárlabdát is kisodort a víz, ami valószínűleg ugyancsak Japánból való, de annak tulajdonosát nem sikerült megállapítani.

Baxter felesége, Jumi egy japán újságíró segítségével vette fel a kapcsolatot Murakamival, aki nagyon hálás volt a házaspárnak, amiért időt szántak arra, hogy megtalálják őt.

Az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) szerint a japán cunami hordalékának egy része már idén eléri az Egyesült Államok partjait, a roncsok zöme azonban 2013 márciusa és 2014 között várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik