Nagyvilág

Elefántügybe gabalyodott a spanyol király

Bár a spanyolok javarésze elítéli az uralkodó vitatott elefántvadászatát, a többség mégis megbocsátott egy felmérés szerint János Károly spanyol királynak, aki néhány napja hajtott fejet népe előtt az alattvalók elnézését kérve.

Az El Mundo című napilap megbízásából észült közvélemény-kutatásból kiderült: a spanyolok 70 százaléka elfogadta a 74 éves uralkodó bocsánatkérését. A felmérés szerint az alattvalók 73 százaléka ítéli jónak vagy kiválónak azt, ahogy a király ellátja feladatait.

A spanyolok 52 százaléka ennek ellenére úgy gondolja, János Károly botswanai elefántvadászata, a király balesete és csípőműtétje ártott az uralkodóház tekintélyének. A La Razón című lap felmérése rávilágított, a dél-európai ország lakóinak 35 százaléka szerint a királynak le kellene mondania a trónról. Ötvenhárom százalék viszont ellenzi János Károly távozásának gondolatát.

Mindkét kutatás alapján úgy tűnik, a spanyolok azt szeretnék, ha a jövőben az uralkodó magánjellegű útjairól is értesülnének. A kormány ugyanakkor szombaton elutasította ezt a felvetést, az udvarnak tehát továbbra sem kell beszámolnia a király magánjellegű tevékenységéről.

“Nagyon sajnálom. Hibát követtem el, és ez nem fordul elő többé” – mondta kissé megszeppent arccal János Károly szerdán, amikor orvosai beleegyezésével elhagyta a madridi kórházat, ahol csípőprotézist ültettek be neki botswanai balesete után.

Az uralkodót főleg állatvédők bírálták, amiért veszélyeztetett állatfajra vadászott, de kiverte a biztosítékot az is, hogy az államfő épp a gazdasági megszorítások tetőpontján fizetett be a költséges elefántszafarira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik