Nagyvilág

Melegeket kasztráltak a katolikusok Hollandiában?

Holland tudósok ezt megerősítették egy parlamenti meghallgatáson, amelyet egy újságcikk megjelenése után tartottak.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

Egy orvostörténész-professzor úgy nyilatkozott, hogy két katolikus sebész neki személyesen megerősítette: egy püspök kasztrációval bízta meg őket. Egy másik tudós a lapjelentés szerint azt vallotta, hogy gyóntató papok homoszexuális fiatalokat közvetlenül egy sebészhez irányítottak. Hogy hány ilyen eset történt, arról nem szól a holland lap cikke.

A holland törvényhozás az NRC Handelsblad március 17-i cikke nyomán rendelte el a parlamenti meghallgatásokat. A lap akkor az áldozatok nyilatkozataira, orvosi jelentésekre, levelekre és ügyészségi dokumentumokra hivatkozott. Idézte egy fiatal fiú esetét, akit egy pszichiátriai klinikán kasztráltak, miután egy katolikus kollégiumban ellenállt egy megrontási kísérletnek.

Más források szerint azonban ez a fiatalember 1958-ban, két évvel a történtek után közúti balesetben meghalt, őt tehát nem lehetett meghallgatni. A cikk nem ismertetett hivatalos – állami vagy egyházi – nyilatkozatokat, csupán egy holland vallástörténész véleményét idézte.

2010-ben a holland kormány bizottságot állított fel az egyházi visszaélések kivizsgálása céljából. A bizottság jelentéséből kiderült, hogy 1945 után a katolikus egyházi intézményekben több tízezer szexuális visszaélés történt, de a kasztrálásra vonatkozó vádakat nem sikerült bizonyítani, ezért ez nem is került bele a jelentésbe.

A szerdai parlamenti meghallgatáson a tudósok felszólították a képviselőket, hogy biztosítsanak “politikai fedezetet” a vizsgálat elvégzésével megbízott személyeknek. Különben ugyanis szerintük nem vehető biztosra, hogy hozzáférhetnek a levéltári dokumentumokhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik