Nagyvilág

Vádemelés a párizsi sorozatgyilkos ellen

November óta négy emberölést követtek el ugyanazzal a fegyverrel a Párizs környéki Essonne megyében.

Gyilkosság gyanújával vádat emelt az ügyészség hétfőn este a párizsi gyilkosságsorozat kapcsán három nappal ezelőtt őrizetbe vett egyik gyanúsított ellen. Marie-Suzanne Le Quéau vizsgálóbíró tájékoztatása szerint a nagyon súlyos terhelő bizonyítékok ellenére a férfi nem ismerte be a bűncselekményeket.

November óta négy emberölést követtek el ugyanazzal a fegyverrel a Párizs környéki Essonne megyében. Közülük egyelőre hárommal vádolják a 33 éves gyanúsítottat, miután az első gyilkosság miatt korábban letartóztattak egy férfit, aki először magára vállalta a gyilkosságot, majd a vádemelést követően visszavonta a vallomását. A szombaton őrizetbe vett gyanúsítottat ezért az első emberölésről majd csak a későbbiekben hallgatják ki.

A gyanúsítottra azon szemtanúk bejelentése alapján talált a rendőrség, akik jelezték: a férfi egy olyan motornak a tulajdonosa, amilyennek a fotóját egy hete tették közzé. A felvételen látható kék-fehér színű, Suzuki márkájú GSX-R típusú motorhoz hasonlóval menekülhetett el a tettes a gyilkosságok helyszínéről. A rendőrök azóta megtalálták a járművet.

A házkutatás során két, 7,65 mm-es kaliberű pisztolyt, töltényeket és egy 7,65 mm-es csővéget is lefoglaltak a nyomozók. Ez utóbbiról bebizonyosodott, hogy ahhoz a fegyverhez tartozik, amellyel a gyilkosságokat elkövették. Azt viszont a rendőrök nem tudták teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy a lefoglalt pisztolyok valamelyikével követték el az emberöléseket. Ezt csak a fegyverszakértő tudja majd megmondani – közölte a vizsgálóbíró.

Szombaton egy másik személyt is őrizetbe vett a rendőrség, őt azonban már vasárnap este elengedték. Az ő nevével éltek vissza a gyilkosságokhoz használt motor regisztrációjánál.

A sorozatgyilkosság első áldozata egy fiatal nő volt: őt 2011. november 27-én Juvisy-sur-Orge-ban annak a háznak a parkolójában ölték meg fejlövéssel, amelyben lakott. Szeretője először magára vállalata a gyilkosságot, majd a vádemelést követően visszavonta a vallomását. A férfi még előzetesben ült, amikor február 22-én az első áldozat szomszédját is lelőtték, március 17-én pedig egy 81 éves férfit találtak holtan Ris-Orangisban. Őt is annak a háznak a kapualjában lőtték fejbe, amelyben lakott. A negyedik áldozatot, egy 47 éves asszonyt április 5-én szintén saját házának a kapualjában lőtték fejbe.

Franciaországot az elmúlt hónapban megrázta annak a 23 éves radikális iszlamistának az ámokfutása, aki három merényletben összesen hét embert ölt meg a dél-franciaországi Toulouse-ban, illetve a szomszédos Montaubanban. Mohamed Merah mind a hét esetben fejbe lőtte áldozatait, s a helyszínről robogón menekült el. A számos hasonlóság ellenére a rendőrség egyelőre semmilyen összefüggést nem állapított meg a toulouse-i és a Párizs környéki gyilkosságok között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik