Nagyvilág

Kórházba szállították Günter Grasst

Az irodalmi Nobel-díjas német írót szívproblémák miatt kezelik egy hamburgi klinikán.

Erről a Bild című német lap internetes kiadása számolt be hétfő este. A klinika szóvivője az újság szerint megerősítette, hogy Grass szívproblémák miatt beszállították hozzájuk, de részleteket nem közölt.

A német író az utóbbi hetekben egy Izraelt bíráló verse, valamint az arra érkezett éles támadások miatt került a hírekbe. Az Amit el kell mondani című, április elején megjelent versben a 84 éves Grass az iráni konfliktus témáját dolgozta fel, és a világbéke veszélyeztetésével vádolta meg a zsidó államot. Kifejtette: Izrael “nukleáris potenciálja” egyre nagyobb, és atomrobbanófejjel felszerelt rakétái Iránt fenyegetik, a perzsa államban viszont “egyetlen egy atombomba” létét sem sikerült bebizonyítani.

A vers rendkívül heves reakciókat váltott ki, az írót többen antiszemitának bélyegezték meg, Izrael pedig nem kívánatos személynek nyilvánította Günter Grasst. Az író erre válaszul diktatúrák működésmódját idéző eljárásnak nevezte kitiltását Izraelből.

A bádogdob, a Ráklépésben, valamint több más világhírű regény szerzője elutasította az antiszemitizmus vádját, és a többi között azt hangoztatta, hogy a versben foglaltakkal nem Izraelt, hanem a Netanjahu-kormány politikáját akarta bírálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik