Nagyvilág

Halottnak nyilvánították, bár hallották a lélegzését

A felborult sportautóhoz kihívott mentősök megállapították, hogy a roncsok közé szorult sofőr gyengén lélegzik, majd halottá nyilvánították. Utólag ők sem értik, miért.

Az ausztráliai Melbourne közelében balesetet szenvedett harmincéves férfi másfél órán át feküdt Porschéje roncsai között anélkül, hogy az ütközéshez kihívott mentősök a segítségére siettek volna – jelentette az ausztrál sajtó. A férfit ugyanis halottnak gondolták, annak ellenére, hogy kiérkezésük után két mentős is megállapította, hogy lélegzik, és ezt a tényt fel is jegyezték. Majd a következő pillanatban halottá nyilvánították.

Az, hogy Daniel Huf mégis életben van, csak akkor derült ki, amikor önkéntes tűzoltók kiszabadították összeroncsolódott autójából, és észrevették, hogy gyenge pulzusa van. A férfi az április elsején, a hajnali órákban történt baleset óta kórházban fekszik, eszméletlen állapotban van, és légzését gép segíti.

Az eset kapcsán indított belső vizsgálat nem talált magyarázatot arra, hogy a mentősök hogyan tudtak ilyen súlyosat tévedni, és ők maguk sem értik, miért nyilvánítottak halottnak egy lélegző embert – közölte Victoria állam mentőszolgálata. A két mentős mindenesetre nem követte a halottá nyilvánítás szabályait, és nem ellenőrizték le, hogy van-e pulzusa, vagy kihűlt-e, mivel nem tudtak hozzáférni a roncsok között.

A beszámolók szerint a két érintett mentős a hiba miatt „összeomlott”, és az eset óta nem dolgoztak, de nem bocsjtják el őket. A jövőben viszont nem fogják egymás mellé beosztani őket.

„Azt a következtetést levonhatjuk, hogy időről időre furcsa döntéseket hoznak emberek extrém nyomás alatt” – jelentette ki a mentőszolgálat vezetője. Greg Sassella elmondása szerint Huf családját értesítették a vizsgálat eredményeiről, és a rokonok teljes támogatásukról biztosították a mentőszolgálatot, amely végül mégiscsak megmentette a harmincéves férfi életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik