Nagyvilág

Rambo bíboros: fegyverarzenál a vatikáni kardinálisnál

Jelentős fegyvergyűjteményt, többi közt egy 357-es Magnumot is magáénak tudhat az olasz sajtó által Rambo bíborosnak keresztelt Domenico Calcagno kardinális, a vatikáni örökséget gondozó hivatal feje.

Az észak-olaszországi Savona korábbi püspökét februárban nevezte ki bíborossá XVI. Benedek pápa. Mint kiderült, az egyházférfi évek óta jelentős – mintegy 30 darabos – fegyvergyűjtemény gazdája: a Smith & Wesson által gyártott 357-es Magnum mellett magáénak tudhat egy 38-as kaliberű Arminiust vagy épp egy, a török Hatsan gyárból származó puskát is. A kollekcióban szép számmal vannak történelmi darabok is.

Calcagno karabélyokat és vadászpuskákat is gyűjt, a bíboros ugyanis szeret vadászni. Fegyvereit lakat alatt egy fegyvertárban őrzi savonai otthonában – tudatta maga a kardinális.

A bíboros sportolási célokra és gyűjtőként birtokol engedélyt a fegyvertartásra, kollekciójának darabjait 2006-ban bejegyeztette. Az olasz sajtó viszont a katolikusok fegyverrajongó hercegeként ironizál a kardinálison, noha az egyház az erőszakmentesség szószolójaként tekint magára.

Domenico Calcagno állítja, hogy régi szenvedélyéről van szó, de amióta a Vatikánba tette át székhelyét, felhagyott a vásárlással. “Emellett régi darabokról van szó, értékük csekély” – mondta az Il Fatto Quotidiano című lapnak. “Ártatlan dolog az egész.”

A bíboros – a Vatikán második embere, Tarcicio Bertone bizalmasa – mindazonáltal szívesen restauráltatná a fegyvereket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik